Pénz- és tőkepiac

Elon Musknak sem tetszik az Nvidia tranzakciója

Az Amazonhoz és a Samsunghoz hasonlóan a Tesla első embere is aggályosnak látja a brit csiptervező felvásárlását.

Elon Musknak is komoly versenyjogi fenntartásai vannak az amerikai Nvidia tervezett akvizíciójával kapcsolatban, amelynek során a tengerentúliak a brit Arm csiptervező céget vásárolnák fel 54 milliárd dollárért — írta a Telegraph több forrásra hivatkozva.

Fotó: Shutterstock

A londoni lap szerint az Amazon és a Samsung Electronics korábban már eljuttatta a tranzakcióval szemben megfogalmazott kifogásait az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (FTC), amely év elején indított érdemi vizsgálatot az ügyben.

A vizsgálat megállapításai a következő hetek során láthatnak napvilágot. Az érintett cégek eddig a Reuters megkeresésére sem fejtették ki álláspontjukat az ügyben nyilvánosan.

A Guardian szerint mindenesetre az ugyancsak vizsgálódó brit versenyhivatal munkatársai is aggályosnak látják az ügyletet, mivel attól tartanak, hogy az egyesülés egyrészt elfojtja az innovációt a piacokon, másrészt sértheti az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági érdekeit is. 

Az Nvidia egyébként szeptember elején nyújthatja be jóváhagyás iránti kérelmét az Európai Bizottsághoz is, ahol szintén teljes körű vizsgálat várható.

Elon Musk Nvidia Samsung csiptervezés Tesla versenyjog
Kapcsolódó cikkek