Újabb másfél százalékkal bővült júniusban a hazai befektetési alapok vagyona, a kezelés alatt lévő állomány ezzel már 8780 milliárd forintnál jár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. 

A nyár eleji, 135 milliárd forintos növekedésben a hozamok és a továbbra is élénk megtakarítási kedv is fontos szerepet játszott. Az árfolyammozgások 64, a frissen lekötött tőke pedig 71 milliárd forinttal járult ehhez.

Ahogy májusban, úgy most is a részvényalapok bizonyultak a legnagyobb slágernek, a befektetők összesen 76 milliárd forintot, az előző havi mennyiség közel tripláját helyezték el itt, miközben a tőzsdei hozamok – az 1,9 százalékos emelkedéssel újabb rekordszintre emelkedő BUX indexnek is köszönhetően – 25 milliárd forinttal gyarapították a kockázatvállalókat. A kategória befektetési jegyeinek értéke mindezek eredőjeként 6 százalékkal nőtt. Népszerűek maradtak a vegyes alapok is, melyekből ezúttal 35 milliárd forintért vásároltak be, és mivel a két megelőző hónappal ellentétben ezúttal a hozamok és a devizamozgások is kedvezően alakultak, az eszközkategória bő 3 százalékos bővülést tudott felmutatni.

A legtöbb pénzt kezelő ingatlanalapok egy éve tartó folyamatos vagyonbővülése júniusban megszakadt,  miután tavaly június óta először áramlott ki tőke az eszköztípusból, a 15 milliárdos mínuszt pedig nem tudták ellensúlyozni a hozamok. A maródiak listájára kerültek a kötvényalapok is, ahonnan a májusi volumen háromszorosát, 22 milliárd forintot váltottak vissza a megtakarítók, az árfolyamemelkedések pedig csak tompítani tudták a tőkekivonás hatását. Nem történt jelentős változás a származtatott és a legapróbb méretű pénzpiaci alapoknál sem, a garantált alapok ugyanakkor a kategória csekély méretékez képest jelentős vagyonvesztést szenvedtek el.

Fotó: Shutterstock

Nemcsak a júniusi, hanem az egész első féléves teljesítményre sem lehet panasz, az MNB statisztikája alapján ugyanis 6,5 százalékos bővülést értek el a hazai befektetési alapok. Összvagyonuk tavaly decemberben lépte át először a nyolcezer milliárdos szintet, azóta pedig hónapról-hónapra újabb csúcsot dönt a szektor. A félezer milliárd forintot is meghaladó növekedés oroszlánrészét a friss megtakarítások adták, a befektetők ugyanis 451 milliárd forintot bíztak a portfóliómenedzserekre.

Ennek mintegy 40-40 százaléka a részvény- és a vegyes alapokba vándorolt, ami a tőzsdéket továbbra is uraló hurráoptimista hangulatban semmiképp sem meglepő. A legtöbb, együttvéve 110 milliárd forint hozamot is ez a két eszköztípus termelte a befektetőknek. 

A részvényalapok eszközértéke hat hónap alatt közel ötödével, 1800 milliárd forintra hízott, megközelítve az ugyancsak kétszámjegyű bővülést mutató vegyes alapokat, letaszítva a harmadik helyről az időszak során stagnáló kötvényeszközöket. Az ingatlanalapok elsősége ezzel együtt továbbra sincs veszélyben, a hat hónap során öt százalékos bővülést produkáló szegmens összvagyona közelíti a a 2500 milliárd forintot.