A globális csiphiány olyannyira beárnyékolja az autóipar mindennapjait, hogy az utóbbi hónapokban kevesebb figyelmet kapnak az ágazat jövőjét jelentő elektromos autók erőforrásait övező technikai problémák. 

Az újabb tűzesetek nyomán bejelentett tömeges visszahívások azonban élesen rávilágítanak a nagy teljesítményű akkumulátorok gyengeségeire.   

Több mint 11 százalékot esett az LG Chem részvénye a hétfői ázsiai kereskedésben, ez tavaly március óta a legnagyobb napon belüli zuhanás, és ezúttal 5 milliárd dollárral csökkentette a társaság piaci értékét. Azért került lejtőre a részvényárfolyam, mert a General Motors (GM) még pénteken bejelentette, hogy további 73 ezer Chevrolet Bolt típusú elektromos járműre terjeszti ki a visszahívási kampányát. Eddig a 2020–2021-es modellekre vonatkozott a visszahívás, ám immár a 2019-es modellekre is kiterjesztették. A GM részvénye több mint 2 százalékot esett hétfőn, a New York-i nyitás előtt. 

A visszahívás annál is kínosabb az LG Chem számára, mert a piac arra számított, hogy a társaság már szeptemberben tőzsdére vezeti az LG Energy Solution (LGES) akkumulátorgyártó leányvállalatát.

 A GM visszahívási akciójának kibővítése azonban az IPO több hónapos késését is okozhatja. Dél-Korea legnagyobb vegyipari vállalata egyébként nem újonc a szakmában, 1999 óta gyárt lítiumion-akkumulátorokat, a többi között elektromos autókhoz. 

Fotó: Shutterstock

Amint arra a The Wall Street Journal emlékeztetett, a detroiti autógyártó tavaly kétszer is visszahívott 69 ezer Boltot, miután öt tűzesetet jelentettek, amit az akkumulátorok meghibásodása okozhatott. Majd a javítások és a szoftverfrissítés után még egy autó kigyulladt. A piac nem is annyira a Chevy Boltok miatt aggódik, az ugyanis egy viszonylag kisebb sorozatú modellnek számít, hanem a jövő miatt, mivel 

a GM nagy erőfeszítéseket tesz, hogy minél előbb áthelyezze a gyártás súlypontját az elektromos autókra.

A GM közlése szerint a korábbi Bolt visszahívások eddig körülbelül 800 millió dollárba kerültek. Az újabb visszahívást a GM azzal indokolta, hogy fény derült az akkumulátor cellák két gyártási hibájára, melyek növelhetik a tűzveszélyt. Amíg a cseremodulok elkészülnek, addig a GM azt javasolja a Bolt tulajdonosoknak, hogy a tűzveszély csökkentése érdekében ne parkoljanak garázsban, legfeljebb 90 százalékra töltsék az akkumulátorokat, s kerüljék az akksi lemerítését  a 70 mérföldes hatótávolság alá.

A GM visszahívás nem elszigetelt eset az ágazatban. A Hyundai világszerte mintegy 82 ezer elektromos jármű akkumulátorrendszereit cserélte ki a tűzveszély miatt, s ennek költsége 900 millió dollár volt, s ott kis az LG Chem volt a bűnös. De a BMW is visszahívott 27 ezer plug-in hibridet, mert a beszerelt akkumulátort tűzveszélyesnek ítélték. Európában a Ford tavaly nyáron nagyjából 20 ezer plug-in hibrid SUV-t hívott vissza, miután hét tűzesetet jeleztek. És az autógyártó közölte, hogy az akkumulátorok túlmelegedhetnek, továbbá forró gázokat bocsáthatnak ki, amelyek a jármű többi részén okozhatnak tüzet.

Az elektromos autókba szerelt akkumulátorok ugyanazt a technológiát képviselik, mint például a laptopoknál alkalmazottak, csak a fokozott teljesítmény miatt jóval nagyobb a túlforrósodás kockázata.

Elemzők szerint újabb tűzesetekre kell számítani, mivel az autógyártók folyamatosan csökkentik az elektromos járművek költségeit, egyúttal növelik a hatótávolságukat, s egyre több akkumulátort szerelnek a járművekbe, miközben folyamatosan gyorsítják a termelést. A tűzesetek egyúttal egy elszámolási problémára is felhívják a figyelmét. Még nem alakult ki iparági konszenzus arról, miként osztozzanak az autógyártók és az akkumulátor-szállítóik az elektromos járművek visszahívásának tetemes költségén.