Pénz- és tőkepiac

Csúcsra járatja szénerőműveit az RWE

Nagyon jövedelmezővé vált a szénüzletág egy bennfentes szerint.

A német közvélemény tudomása szerint a szénüzletág csupán púp az RWE hátán, hiszen Némerország elsőszámú szénipari konszernjének 2038-ig le kell állítania az ezzel a környezetszennyező energiahordozóval működő erőműveit. 

Fotó: NurPhoto via AFP

A Handelsblatt azonban vasárnap arról értesült, hogy 

a cég még hosszú évekig tetemes nyereséget termelhet a szénenergiával.

Nem mondhatjuk ki hangosan, ám nagyon jól keresünk a szénnel – mondta a német üzleti lapnak egy bennfentes. 

Az RWE szóvivője pedig az újság kérdésére elárulta, hogy például a lignit (barnaszén) felhasználása még magasabb szén-dioxid-kvótaárak mellett is emelkedni tudott, mivel a villamosenergia-piaci kapacitások szűkössé váltak. 

Az első fél évben a csoport széntüzelésű erőművei teljes gőzzel működtek az üzletág tervezett megszüntetése és éghajlatkárosító hatása ellenére is. 

Az RWE 21 500 gigawattóra (GWh) villamos energiát termelt lignittüzelésű erőműveiben, ami közel 50 százalékkal több, mint az előző évben. A kőszéntüzelésű erőművek pedig harmadával, 3400 GWh-ra növelték a termelést.

energia RWE villamos áram
Kapcsolódó cikkek