BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felléllegeztek a német befektetők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Főként a zöld-vörös-vörös koalíciótól féltek eddig a Frankfurtban, amely – mint kiderült – nem rendelkezne többséggel a Bundestagban.

Lendületes emelkedéssel kezdte a német részvénypiac a hetet, miután a szociáldemokraták (SPD) győzelme ellenére a tőle balra álló Die Linke (Baloldal) gyenge szereplése miatt a befektetői körökben leginkább rettegett, a zöldek bevonásával létrehozható hárompárti koalíció nem rendelkezne parlamenti többséggel.

Fotó: Shutterstock

Pénzpiaci szempontból a legnagyobb kockázat ezzel kilőve. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nem várható egyértelmű szakítás a jelenlegi kormány politikájával

– mondta Thomas Gitzel, a VP Bank vezető közgazdásza a Der Aktionär tőzsdei lapnak.

A valószínűsíthető Jamaika-koalíció (CDU-CSU, zöldek, szabad demokraták /FDP/) vagy közlekedésilámpa-koalícó (SPD, zöldek, FDP) létrejötte esetén a német vállalatok működésének keretfeltételei befektetői szempontból nem változnának meg drámaian

– hangsúlyozta Christian von Engelbrechten, a Fidelity Germany Fund alapkezelő menedzsere is.

Engelbrechten szerint a közlekedésilámpa-koalíció valamivel lazább költségvetési politikát fogadhat el, ami szerinte pozitív hatással járhat. Úgy látja, az ebben a kormánykoalícióban résztvevő pártok által szorgalmazott magasabb minimálbér is elviselhető lenne a német cégek számára.

A Jamaika-koalíció viszont nagyobb hangsúlyt fektetne a kiadási fegyelemre és az államadósság csökkentésére. Ebben a felállásban ugyanakkor – véli a szakértő – a kevesebb szabályozás és az adópolitika válthatna ki pozitív hatást.

A zöldek valószínű kormányra kerülése nyomán az átlagnál jobban szerepeltek a megújuló energiaforrásokat hasznosító társaságok részvényei. A Siemens Energy jó 2 százalékkal, a Nordex 1,3 százalékkal emelkedett.

A legerősebb papír délelőtt a Vonovia volt, több mint 4 százalékos erősödéssel. Ennek oka az lehet, hogy a Bundestagba éppen, hogy bekerült Linke egyebek között az ingatlancégek kisajátítását is zászlajára tűzte, ami most már kevésbé tűnik valós fenyegetésnek, mégpedig annak ellenére sem, hogy a választással egy füst alatt megtartott berlini helyi népszavazáson 56,4 százalék támogatta a kisajátítási javaslatot és a résztvevők száma is elérte a küszöböt.

A DAX sereghajtója a Zalando volt, aminek viszont semmi köze a választások eredményéhez. A háttérben az áll, hogy a Bank of America vételről semlegesre minősítette le a részvényt, és ezzel egyidejűleg 140 euróról 110 euróra csökkentette a papírok célárát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.