Ha az amerikai törvényhozás nem szavazza meg az adósságplafon emelését, illetve ideiglenes felfüggesztését, abból pénzügyi válság és óriási felfordulás lehet – figyelmeztetett az Egyesült Államok pénzügyminisztere. Janet Yellen szerint az Egyesült Államok azt kockáztatja, hogy fennállása óta először nem tudja időben kifizetni az adósságait. Az amerikai pénzügyminiszter a kongresszus előtt adott számot kedden az amerikai gazdaság koronavírus-járvány utáni helyreállításának lehetőségeiről, illetve a jövő évi költségvetés tervezetéről szóló vita várható következményeiről. Azt mondta: a központi kormányzat tartalékai október 18-ra elfogynak; ha nem kap szenátusi felhatalmazást, hogy a piacokról vonjon be extra forrást, abból akár államcsőd is lehet még az év vége előtt.

Yellen szavaira meredek lejtmenetbe fordultak a New York-i tőzsdék irányadó mutatói.  A DJIA 1,7 százalékos, az S&P 500 2,1 százalékos, a Nasdaq pedig még ennél is jelentősebb, 2,7 százalékos mínuszban volt a kereskedés félidejében, miközben az amerikai állampapírok másodlagos piacán meredek hozamemelkedést regisztráltak, főként a következő hónapokban lejáró papíroknál. A tízéves kötvények hozama háromhavi csúcsra, 1,545 százalékra emelkedett; a 2021. októberében lejáró, rövid határidejű kötvények másodpiaci kamata pedig 0,04 százalékról 0,09 százalékra ugrott a pénzügyminiszter bejelentésére (összehasonlításképp: az azonos futamidejű, de csak december végén maturáló papírok kamata 0,03 százalék volt ugyanekkor a másodpiacon). 

Fotó: Anadolu Agency

Ahogy arról a VG is beszámolt, az október elsején kezdődő pénzügyi évre az Egyesült Államoknak még nincs elfogadott büdzséje. Nem először fordul elő, hogy a költségvetés nem készül el határidőre, és az sem, hogy az áthidaló megoldásokról szóló vita egészen odáig fajul, hogy ideig-óráig nincs miből fedezni a szövetségi állam kiadásait, így például a közalkalmazottak bérét sem tudják kifizetni. (Legutóbb Donald Trump elnöksége idején "állt le" az amerikai közigazgatás csaknem egy hónapra, de Barack Obama elnöksége alatt, 2011-ben is előfordult hasonló.) Ám ezúttal  az is nehezíti a kormányzat helyzetét, hogy a koronavírus-járvány kezelése, illetve a Biden-adminisztráció által elindított gazdaságélénkítő programok szinte teljesen kiürítették az államkasszát. Hiába kezdett augusztus elején takarékoskodásba a Yellen vezette pénzügyminisztérium, kevesebb, mint három hétre elég tartalékot kapartak csak össze.  

Ezúttal megint a republikánus párti szenátorok állnak a megegyezés útjában; megakadályozták, hogy a felsőház napirendre vegye azt a kormánypárti javaslatot, amely egy füst alatt intézné el az adósságplafon 2022 év végéig történő újbóli felfüggesztésének, és a központi kiadások ideiglenes, 2021. december 3-ig tartó finanszírozásának dilemmáját. Az ellenzéki republikánusok azt mondják: az adósságplafon rövid távú megemeléséhez nem kell a kétpárti megegyezés, a demokratáknak többségük van a szenátusban, külső támogatás nélkül is átverhetik a javaslatot. Hozzáteszik: a központi kormányzat kiadásainak ideiglenes finanszírozását biztosító javaslatot önmagában támogatják, de nem adják a nevüket az adósságplafon újbóli felfüggesztéséhez. Ezzel ugyanis gyakorlatilag zöld jelzést biztosítanának a Joe Biden elnök nevével fémjelzett, több mint 5 ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítési terv megvalósításához, amellyel szemben most a legerősebb érvük épp az, hogy annak a finanszírozhatósága nem biztosított.