Az Alibaba már lehetővé is tette felhasználói számára, hogy használják a WeChat Pay-t, a rivális Tencenthez köthető fizetési szolgáltatást. Az Alibabának egyébként van saját fizetési szolgáltatása is, az Alipay, amelyet leányvállalata, az Ant Group üzemeltet.

Fotó: KOKI KATAOKA / Europress/AFP

Az Alibaba illetékesei a CNBC-nek azt is elmondták, hogy most a Tencent jóváhagyására várnak, hogy a WeChat Pay-t elindítsák a használt áruk piacán is. Arról azonban egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a WeChat Pay mikor lesz elérhető a kínai óriás két bevásárlóalkalmazásában, a Taobaon, és a Tmall-on. A Taobao szóvivője hangsúlyozta azonban, hogy a felhasználói élmény mellett a tranzakciók biztonsága a legfontosabb számukra, és aktívan dolgoznak a különböző fizetési módok integrálásán. Az Ailbaba szóvivője diplomatikusan annyit mondott, hogy a kínai fogyasztók érdeke is, hogy minél többféle fizetési módot tudjanak használni az appokban, illetve a weboldalon. A CNBC a Tencentet is megkereste, ám a rivális egyelőre nem reagált a kérdéseikre.

Az Alibaba és a Tencent Kína két legnagyobb internetes cége, amelyek versenytorzító módon viselkedtek az utóbbi időben, ugyanis szuperalkalmazásaikba saját fizetési szolgáltatásukat is integrálták.

Ennek lényege, hogy az igénybe vett szolgáltatásért, vagy éppen vásárlásért az applikáció elhagyása nélkül fizethetnek az ügyfelek, kényelmessé téve így az egész folyamatot. A hatóságok problémája ezzel az, hogy a versenytársak eddig nem engedték be egymás szolgáltatását saját platformjaikba.

A hatóságok már a hónap elején felfigyeltek a helyzetre. Akkor a kínai Ipari és Informatikai Minisztérium (MIIT) felszólította a legnagyobb internetes cégeket, hogy ne blokkolják az egymás tartalmaira mutató linkeket. Szeptember 17-én a Tencent lépett is, lehetővé tette ugyanis felhasználói számára, hogy egy-egy csevegésben hozzáférjenek a külső linkekhez. Azaz, ha valaki megosztott egy linket az Alibaba Taobao-jából a WeChat szolgáltatásban, a felhasználó megnyithatja azt anélkül, hogy kilépne az üzenetküldő alkalmazásból. Korábban a felhasználónak be kellett másolnia ezt a linket a Taobao alkalmazásba. A WeChat Pay integrálása az Alibaba alkalmazásaival egy újabb lépés az átjárhatóság irányába. Megfigyelők szerint a nyitás több lehetőséget ad a vásárlóknak, és akár hozzásegítheti a webáruházakat, hogy újabb ügyfeleket érjenek el.