Javított éves profitcélján kedden a Johnson & Johnson (J&J), az eddig 9,6 és 9,7 dollár közé várt egy részvényre jutó korrigált nettó nyereség (EPS) helyett most már a 9,77 és 9,82 dollár közötti tartományba eső részvényenkénti eredményre számít – közölte a menedzsment a harmadik negyedéves gyorsjelentés bemutatásakor. Ezzel párhuzamosan kis mértékben, 94,1 és 94,6 milliárd dollár közé emelte 2021-re várható árbevételét is.

Fotó: NurPhoto via AFP

Mint ismeretes az év során komoly gondok adódtak a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai vállalatcsoport Janssen nevű, egy dózisú Covid-vakcinájával kapcsolatban, hiszen egy baltimore-i üzemben tapasztalt minőségi problémák miatt több millió adag oltóanyagot kellett megsemmisíteni. Ezért késedelembe esett szállításaival a cég és az erre az évre tervezett 1 milliárd adag helyett mindössze 500-600 millió vakcinát értékesíthetnek, amiből – mint újfent megerősítették – 2,5 milliárd dolláros bevételre számítanak.

A harmadik negyedévben egyébként év/év bázison a J&J közel 11 százalékkal, 23,34 milliárd dollárra növelte forgalmát, ám utóbbi elmaradt a FactSet elemzői konszenzusa által 23,64 milliárdra becsült bevételi számtól. Az EPS viszont a 2,35 dolláros konszenzust 25 centtel verte, ami Alex Gorski leköszönő vezérigazgató szerint egyaránt köszönhető a cég mindhárom üzletágának, azaz a gyógyszeripari szegmensnek, az orvosi műszerek értékesítésének és az egészségápolással kapcsolatos egyéb termékeknek és szolgáltatásoknak is.

Szintén megemelte, mégpedig 21 százalékkal, 2,3 milliárd dollárra év végére várható nettó nyereségét a fogyasztási cikkeket gyártó, ugyancsak amerikai Procter & Gamble (P&G).

A társaság üzleti évének szeptember végén lezárt első negyedében a Refinitiv elemzői konszenzusában foglalt 19,91 milliárd dolláros bevétel helyett 20,34 milliárdos forgalmat bonyolított le, ami éves összevetésben 5 százalékos növekedésnek felelt meg.

A szervezeti változások és akvizíciók hatását kiszűrő úgynevezett szerves növekedés 4 százalék volt, amelynek mintegy negyede származott a vállalat idei áremeléseiből.

A Procter & Gamble EPS-e az 1,59 dolláros várakozást ugyan 2 centtel meghaladta, azonban ugyanennyivel csökkent a bázishoz mérten. Amint ugyanis Andre Schulten pénzügyi igazgató a Wall Street Journalnak elárulta, az emelések dacára sem tudtak lépést tartani a növekvő nyersanyagköltségekkel. Ezért a fogyasztóknak fel kell készülniük a P&G termékek további drágulására is.