Csökkent a kőolaj világpiaci ára szerdán, a befektetők attól tartanak, hogy csökkenni fog az olajkereslet, mivel a főbb gazdaságokat megterhelik a magas infláció és a szűk ellátási keresztmetszetek miatti problémák. A veszteségeket visszafogta, hogy más energiahordozók, így például a szén és a földgáz ára emelkedik.

Szerdán dél körül a decemberi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 42 centes, 0,50 százalékos mínuszban, 83,00 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Fotó: AFP

A New York-i árupiacon a WTI amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 80,27 dollárba került, 37 centtel, 0,46 százalékkal csökkent az ára.

Az eddigi szerdai kereskedésben a Brent ára a 82,65 és a 83,58 dollár közötti, míg a WTI-é a 79,89 és a 80,78 dollár közötti sávban mozgott, karnyújtásnyira a hétfőn elért több éves csúcsoktól. A Brent 84,60 dolláron még hároméves, a WTI pedig 82,18 dolláron hétéves csúcson is járt a hét első napján.

Az árakat lefelé húzza, hogy a friss adatok szerint Kína, a világ legnagyobb nyersolajimportőre éves összehasonlításban 15 százalékkal kevesebb kőolajat vásárolt szeptemberben.

Mindazonáltal Kína, Európával és Indiával együtt, továbbra is szén- és földgázhiánnyal küzd, ami felhajtotta a villamosenergia-termeléshez szükséges tüzelőanyagok árát.

Kínát súlyos energiaválság sújtja. A jelenlegi árszínvonal fékezi a nyersolajimportot, de ezzel párhuzamosan tovább csökkennek a hazai olajkészletek - mutatott rá Stephen Brennock, a PVM londoni olajbrókercég elemzője.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb, kedden közzétett világgazdasági előrejelzésében enyhén rontotta az Egyesült Államok és más nagy országok idei gazdasági növekedési ütemére vonatkozó adatot, amit az ellátási láncok zavaraival és a koronavírus-járvány újabb hullámával indokolt.

A dollár erősödése is kedvezőtlenül hat a kereskedésre, mivel drágítja az olajat a más devizák tulajdonosai számára. A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 94,26 ponton állt szerda dél körül, ami nincs túl messze a 94,56 ponton kedden elért több mint egyéves csúcstól. A dollárt azok a várakozások erősítik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve novemberben elkezdheti havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programjának fokozatos kivezetését, amit kamatemelés követhet akár már a jövő év közepén.

Olajipari elemzők szoros figyelemmel követik a gáz- és szénárak szárnyalását, amely az olajtermékek iránti kereslet növekedéséhez vezethet. Egyre erősebbek azok a várakozások, hogy a magas gáz- és szénárak valószínűleg megnövelik az alternatív energiahordozók iránti keresletet.

A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF novemberi határidős jegyzésében szerda dél körül 90,30 euróba került a földgáz megawattóránként, ami 5,30 százalékkal haladja meg az előző napi záróértéket.

Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében novemberi szállításra 2,31 fontba került a földgáz thermenként, 6,39 százalékkal drágult. A therm egy brit mértékegység, 2,83 köbméter földgáz elégetésével nyert energiának felel meg.

Az egy héttel ezelőtti történelmi csúcsokhoz képest több mint egyharmadával csökkent a földgáz európai szabadpiaci ára, de még így is négy-ötszöröse az év eleji szintnek.