Párizs kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, de 

a növekedés üteme mérsékelt maradt a vegyes gyorsjelentések láttán.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,33 százalékkal, 468,58 pontra emelkedett, egyhavi csúcs közelében maradt.

A londoni FTSE-100 mutató 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,27 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,67 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,25 százalékos pluszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,05 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,35 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,37 százalékkal emelkedett.

Fotó: Shutterstock

A nap nyertesei a közműszolgáltatók és az iparvállalatok voltak, 

alindexük 1,4 százalékkal emelkedett, míg a Munich Re német multinacionális biztosító vállalat árfolyama 2,6 százalékkal ugrott meg a nyereség megduplázódásának hírére.

Több amerikai vállalat, köztük a Johnson & Johnson és a Travelers vártnál jobb gyorsjelentése is erősítette a kockázatvállalási kedvet. Az élelmiszer- és üdítőital-gyártó vállalatoknak viszont nem jött jól, hogy a Danone francia élelmiszeripari konszern arra figyelmeztetett, jövőre növekednek az inflációs nyomások. A Danone, valamint a rivális Nestlé és Unilever árfolyama 1,3 és 3 százalék közötti mértékben csökkent.

A távközlési részvények 0,8 százalékos mínuszban zártak, miután a svéd Ericsson és a Tele2 árfolyama 3,7 százalékkal, illetve 4,3 százalékkal esett a vártnál gyengébb adatokat tartalmazó harmadik negyedéves beszámolójuk közzététele után. Az Ericsson közölte, hogy egyik legjelentősebb piacán, Kínában tevékenységének csökkentésére készül, miután értékesítése erősen visszaesett.

Európában már gőzerővel halad a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon.

A befektetők éber figyelemmel követik a beszámolókat, hogy lássák, mennyire rontják a jövedelmezőséget az ellátási láncok zavarai, a munkaerőhiány és az emelkedő energiaárak. 

A világ egyik legnagyobb pénzpiaci adatszolgáltatója, a Refinitiv által gyűjtött elemzői becslések szerint az európai vállalatok nyeresége éves szinten 47,6 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben.