Rekord negyedéves bevételről számolt be a Samsung Electronics, melynek a nettó nyeresége 31 százalékkal nőtt a memóriacsipek iránti növekvő kereslet miatt. 

A menedzsment szerint a növekedés lassulhat a folyó negyedévben, mert a globális alkatrészhiány fékezi a termelést. A harmadik negyedévben a cég 12,29 billió won, azaz 10,5 milliárd dollár nettó profitot jelentett, szemben az egy évvel korábbi 9,36 billió wonnal. A világ legnagyobb memóriacsip- és okostelefon-gyártója 73,98 billió won bevételről számolt be a szeptember végén zárult negyedévben, ami 10,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, s az a teljesítmény felülmúlta az elemzők becsléseit.

Fontos ágazati barométernek számít a dél-koreai technológiai óriás, mely egy sor meghatározó vállalat, köztük az Apple és a Sony beszállítója. 

Nos, Han Jin-man, a Samsung memória üzletágának ügyvezető alelnöke a Wall Street Journalnak úgy nyilatkozott, hogy a globális alkatrészhiány a jövő év második felében enyhülhet valamelyest. Mindenesetre, a riportált negyedévben a Samsung eredményeit még a mobileszközök, személyi számítógépek és adatszerverek belsejében lévő memóriacsipek masszív kereslete hajtotta. A Samsung csip divíziójának működési eredménye a július-szeptemberi negyedévben 82 százalékkal nőtt az előző évhez képest míg a bevételek 40 százalékkal emelkedtek.

Fotó: AFP

A memóriacsipek ára visszaeshet a következő hónapokban a tajvani TrendForce elemzése szerint, mert az alkatrészhiány korlátozza a technológiai termékek, például a személyi számítógépek és az okostelefonok összeszerelését, ami csökkenti a memóriacsipek iránti igényt. A tajvani piackutatók szerint a multitaskingot lehetővé tevő DRAM árak 3-8 százalékkal csökkenhetnek negyedév per negyedév alapon, míg az adattárolásra szolgáló NAND flash memória árak 5 százalékkal. Az is a félvezetőhiány enyhülésére utal, hogy átlagosan 21,9 hetes szállítási időkkel tetőzött a csipekre való várakozás. Bár jelentősek az ágazati különbségek. Amíg  az optoelektronikai és power chip szállítási idők mérséklődtek, addig a mikrokontrollerek esetében, amelyek a gépjárművekhez is kellenek, továbbra is hosszú a várakozási idő. Ugyanakkor a Stellantis is a csiphiány mérséklődéséről számolt be. Az autógyártó menedzsmentje szerint hónapról hónapra javul a helyzet. 

A harmadik negyedévben még 600 ezer gépkocsit nem tudtak legyártani alkatrész hiány miatt, a negyedik negyedévre már mindössze 100 ezer darabos elmaradással számolnak a csiphiány okán.

A napokban kiderült, hogy a csipgyártó GlobalFoundries részvénykibocsátása lehet az év egyik legnagyobb IPÓ-ja a tengerentúlon. Darabonként 47 dollárért, a megcélzott ársáv felső határán értékesített a részvényeket, s így 2,6 milliárd dollár friss tőkéhez jutottak, egyúttal az IPO körülbelül 26 milliárd dollárra értékelte a céget. A jegyzés során a nagy amerikai befektetési alapok 1 milliárd dollárt fektettek a multinacionális félvezetőgyártó vállalatba. Magyarán a csipgyártás a hiány enyhülése ellenére is, még mindig kifejezetten ígéretes üzlet. Bár az ágazat konszolidációját most épp egy trösztellenes vizsgálat fékezi. Az európai trösztellenes hatósága blokkolta az ARM brit csiptervező 54 milliárd dolláros felvásárlását, melyre a kaliforniai székhelyű Nvidia tett ajánlatot.