Októberben mindenütt megugrott az infláció , de Közép-Európát különösen fenyegeti annak a veszélye, hogy tartóssá válik a jelenség. A lengyel statisztikai hivatal hétfőn végleges adatként azt közölte, hogy októberben az éves bázisú 6,8 százalék volt a szeptemberi 5,9  után. A lengyel jegybank inflációs célja 2,5 százalék, plusz/mínusz 1 százalékpont. 

Októberben a fogyasztóiár-emelkedés 1,1 százalék volt szeptemberhez képest, amikor szerényebb, 0,7-es növekedést jegyeztek fel. Októberben a legnagyobb mértékben a szállítási díjak emelkedtek éves szinten, 22,1 százalékkal, és 9-cel nőttek a közüzemi díjak. Az élelmiszerek, az alkoholos és dohánytermékek ára 5 százalékkal emelkedett éves szinten októberben a szeptemberi 4,4 után.

Fotó: Shutterstock

A térségben Lengyelországban a legalacsonyabb a kamatláb, még úgy is, hogy a jegybank november 3-án a várakozásokat meghaladó 75 bázispontos emelést hajtott végre, 1,25 százalékra emelve az alapkamatot a várakozásokat meghaladó 6,8-es októberi éves infláció okozta reálhozam-csökkenés megfékezése érdekében. Adam Glapiński jegybankelnök az emelés után azt nyilatkozta, hogy az infláció az ára a nagyobb válság elkerülésének.

A lengyel jegybank november 8-án ismertetett új éves inflációs előrejelzésében az idei ütemet 4,9 százalékra emelte a júliusban becsült 4,2-ről.  Jövőre a fogyasztóiár-emelkedés még gyorsabb, 5,8 százalék lesz a júliusban jósolt 3,3 helyett. A 2023-ra vonatkozó inflációs előrejelzést 3,4 százalékról 3,6-re emelte a lengyel jegybank.