Egy a Wizz Air vezetésével létrejött, diszkont-légitársaságokból álló konzorcium 255 darab keskeny törzsű A321neo Airbust rendel az európai repülőgépgyártótól – jelentették be vasárnap a Dubajban tartott nemzetközi légivásáron.

A keskeny törzsű gépek között viszonylag nagyobbnak számító repülők összesített listaára 32 milliárd dollárt tesz ki, ám az ágazati szakértők szerint egy ilyen nagyságrendű rendelés esetén nem ritkák az akár 50 százalékos árkedvezmények sem.

Nem véletlen tehát, hogy a Wizz a megállapodásra összeállt néhány szektortársával, bár közvetlen riválisokat nem vont be az ügyletbe. A közlemény arra is kitért, hogy a megrendelt gépekből 102 kerül a Wizz Airhez, 91-et kap az egyesült államokbeli Frontier Airlines, 39 jut a mexikói Volarisnak, végül a chilei JetSmart is a flottájába állíthat 23 vadonatúj Airbust.

Megkönnyítette a fapadosok összehangolt rendelését, hogy valamennyi részt vevő cég a Bill Franke veterán befektető által vezetett Indigo Partners érdekeltségébe tartozik. A Reuters úgy tudja, az alku megkötésében oroszlánrésze volt a diszkont-légitársaságok gurujának, akit többen is láttak Dubajban felbukkanni, de egyébként is rendszeresen hangoztatja, hogy bízik a piac gyors felpattanásában.

Fotó: Shutterstock

A megállapodás kapcsán az idei megrendeléseit tekintve a Boeing mögött utcahosszal lemaradó Airbus vezérigazgatója, Guillaume Faury némiképp megkönnyebbülten nyilatkozta, hogy jó érzés az élvonalba visszakerülni.

Valószínűleg hasonlóan értékelik az üzletet a befektetők is, hiszen reggel közel 3 százalékkal, 115 dollár fölé drágultak az immár a DAX kosarában is helyet kapó repülőgépgyártó részvényei. A Wizz Air papírjai viszont 1 százalékkal, 4730 pennyre gyengültek.