BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két új terület felé nyitna a Set Group

Az egészségügybe, valamint a globális média- és szórakoztatóiparba törne be a cég.

Két új piac felé is nyitni kíván a Set Group, ezzel porlasztva a járvány miatt eddigi fő profiljához, a vasúti fejlesztésekhez kapcsolódó kockázatokat – közölte a társaság szerdán délután. A terveket a 2022 februárjára halasztott közgyűlés elé viszik.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az egyik új terület, az egészségügy lenne, mivel a jelenleg növekvő periódusban lévő privát egészségügyi szektorban, annak is a labordiagnosztikai területén, most jó lehetőség nyílik egy szolgáltatási rendszer kiépítésére. A társaság célja ezzel kapcsolatban az, hogy a közgyűlési meghívó közzétételéig a legfontosabb kérdéseket az igazgatóság minél hamarabb a részvényesek elé terjeszthesse. Az ügyben várhatóan december 13-án tartja a cég az első tájékoztatást.

A másik jövendőbeli területté a menedzsment nem mindennapi ambíciója szerint a globális média- és szórakoztatóipar válhat. A Set Group állítólag közvetítőkön keresztül már tárgyalásokat is folytat az egyik nagyobb európai médiaszolgáltatóval.

A fentieken túl befektetői megkereséseknek eleget téve a cég azt is közölte, hogy a csoporthoz tartozó Triman Kft.-vel együtt folyamatosan egyeztet a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárásban kihirdetett győztes féllel. A végleges megállapodás időpontja még nem publikus, ám a beruházó szigorúan ragaszkodik az előzetes ütemtervhez, azaz a munkálatoknak legkésőbb 2022 tavaszán meg kell kezdődniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.