Több mint 1 százalékos emelkedést jeleztek a New York-i tőzsdék irányadó mutatói a szerda kereskedés kezdete után egy órával. Az előző napi bukta után szerdán a DJIA 1,3 százalékkal, 376 ponttal emelkedett, az S&P 500 1,6 százalékos, 70 pontos előnyre tett szert, míg a Nasdaq 2,2 százalékkal az előző napi zárás felett forgott a kereskedés első harmadában.

A befektetői hangulatot kedvezően befolyásolták a friss ingatlanpiaci adatok, amelyek szerint az új lakások iránti kereslet a vártnál nagyobb mértékben, 12 százalékkal emelkedett az év utolsó hónapjában, miközben az értékesítésre váró lakóingatlanok állománya tovább zsugorodott. A szakértők a friss adat láttán bizakodó nyilatkozatokat tettek. Azt remélik, hogy az ingatlanpiaci kereslet a jelzálog-kamatok várható emelkedése ellenére sem csökken számottevően az idén; az eladásra váró ingatlanok száma tovább csökkenhet, és a piac forgalma újra elérheti a 2020-as szintet.  

A Fed szerdai ülésétől nem várnak érdemi fordulatot a piacok; az elemzők idén három kamatemelést várnak az amerikai jegybank szerepét betöltő intézménytől, de ezúttal csak mérlegleépítés és a kamatemelési ciklus menetrendjéről szóló nyilatkozatra számítanak.

A héten még csak menetrendet várnak a Fedtől

A Fed e heti ülésén arra fókuszálnak, hogy milyen gyorsan morzsolják a közel 9000 milliárd dolláros kötvényportfóliót.

A New York-i tőzsdék emelkedését szerdán főként a tech-szektor részvényei hajtották. Főként a Microsoft minden várakozást felülmúló eredménybeszámolója növelte a vételi kedvet. A Microsoft részvénye már a határidős kereskedésben is négy százalékkal emelkedtek, és ennél is tovább szárnyaltak a nyitás után. 

A cég jó kilátásai az egész technológiai szektort megmozdították felfelé, a szintén jó eredményt bemutató Texas Instruments például négy és fél százalékkal erősödött. A Meta Platforms, az Apple, az Alphabet, az Amazon.com, az Advanced Micro Devices és a Nvidia részvények is 2-4 százalékos erősödést értek el.

Az AT&T-t a vártnál erősebb negyedéves számai ellenére beadták New Yorkban, a részvény 2,5 százalékkal előző napi záróára alatt forgott. A Tesla a tőzsdezárás után közli a negyedéves pénzügyi eredményét; a részvényt az elmúlt három napban beadták, árfolyama csaknem 8 százalékot zuhant, de szerdán, a gyorsjelentés előtt korrigálni kezdett.

Zsákolják az európai részvényeket

Európában zsákolják az értékalapú részvényeket, míg Amerika már előre szenved a Fed várható szigorától.

Az olajár emelkedik és ismét hétéves csúcsnál jár. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI 0,91 százalékkal állt magasabban a nemzetközi piacon hordónként 86,38 dolláron, a Brent ára pedig 1,17 százalékkal ment fel 89,23 dollárra.

Az arany spot ára 0,65 százalékkal unciánként 1835,64 dollárra csökkent.

Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1294 dolláron.