A nemzeti fejlesztési alaphoz került a szaúdi Aramco olajtársaság 4 százaléka Mohammed bin Szalman koronaherceg döntését követően – írja a Reuters. A mintegy 80 milliárd dollár értékű részvénycsomag tovább erősíti az alap pénzügyi helyzetét és hitelminősítését is a koronaherceg szerint. Az alap egyik fő célja a szaúdi gazdaság átalakítása és az olajbevételektől való függőség mérséklése.

A lépés után azonban továbbra is közvetlenül az állam marad a világ legnagyobb olajtársaságának fő tulajdonosa, hiszen 94 százalékot megőriz a cég papírjaiból, miközben a befektetési alap által kezelt összegek közelebb kerülnek a 2025-re megcélzott 4 ezer milliárd riálos (mintegy 1070 milliárd dollár) értékhez.

Fotó: SPA / AFP

Elemzők szerint ez a szaúdi vagyonkezelő kötvénykibocsátási terveire is jótékony hatással lehet, ugyanakkor előkészítheti az Aramco részvényeinek értékesítését. Az olajtársaság közleménye szerint a tranzakció a kormányzat és az állami befektetési alap között történt, annak a vállalat nem volt része, és forrásokat sem vont be ez által. A cég azonban jelezte, hogy mindez nem változtat a kibocsátott részvények számán, a vállalat stratégiáján, működésén, az osztalékfizetésén vagy a cég vezetésén.

Ugyanakkor szaúdi tisztviselők korábban már felvetették, hogy az állami vállalat újabb részvényei lesznek elérhetőek a piacokon. A befektetési alapot vezető Jasszir al-Rumajjan tavaly szintén felvetette az értékesítés lehetőségét, míg a The Wall Street Journal nemrégiben arról írt, hogy akár 50 milliárd dollár értékben kerülhetnek piacra az Aramco részvényeiből.

Amikor a társság 2019-ben tőzsdére lépett, mintegy 29,4 milliárd dollárnyi tőkét volt képes a lépéssel bevonni, ami a világ legnagyobb tőzsdei bevezetése (IPO) volt. A bevétel a vagyonkezelőhöz került. A vállalat részvényei az idei évben 4 százalékot drágultak, így a cég csaknem 2 ezer milliárd dolláros piaci értékével az Apple és a Microsoft után a harmadik legértékesebb vállalat a világon, ráadásul az olajárak újkeletű száguldása kapcsán értéke tovább nőhet.