Több, portfólióját érintő döntést hozott pénteken az OXO Technologies Holding igazgatósága.
Az ígéretes feltörekvő technológiai cégekbe fektető vállalat egyfelől előzetesen elfogadta a portfóliójába tartozó Gravity R&D Zrt-re tett indikatív felvásárlási ajánlatot. A tárgyalási folyamat lezárásáig a társaság felfüggesztette a Gravity R&D Zrt. tervezett nyilvános piaci bevezetésének előkészítését.

Az OXO igazgatósága emellett megtárgyalta az InVenturio Zrt. felvásárlásának lehetőségét is, melynek keretében maga szerezheti meg a cég száz százalékos üzletrészét. Ennek során jóváhagyta az esetleges felvásárlás főbb ajánlattételi feltételeit, illetve a társaság átvilágításának és azt követően egy kivásárlási megállapodás megkötésének megkezdését.
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett vállalat a fentieken túl döntött arról is, hogy befektetési megállapodás nélkül lezárja megkezdett tárgyalásait az orosz illetőségű Texel céggel.