Az egy évvel ezelőtt tőzsdére ment amerikai elektromosfurgon-gyártó hamarosan ki is tolathat a parkettről: az Electric Last Mile Solutions (ELMS) ugyanis bejelentette, hogy csődvédelembe menekül. A lépés várható volt azután, hogy márciusban az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatot indított a cég ellen, annak pénzügyi manővereit, és tőzsdei bevezetésének körülményeit vették górcső alá, de üzleti terveik megalapozottságával szemben is kételyeik támadtak. 

electriclastmile.com
A 28  ezer dollártól induló Urban Delivery furgoncsalád számára a kínai CATL szállítja/szállítaná az akkumulátorokat
Fotó: electriclastmile.com

Bírálat érte a könyvelésüket végző céget és a Nasdaq belistázásai szabályait sem tarthatták be tavaly, amikor is egy üres, tevékenységet nem végző akvizíciós tőketársaságba, úgynevezett kagylóvállalatba (SPAC), a Forum Merger III Corp.-ba olvadtak be. Ugyanakkor a vállalatvezetés a mostani döntést kifelé a termékpaletta átvizsgálására és piac fogadóképességére, kereskedelmi lehetőségeikre való hivatkozással kommunikálta. 

Azt is megjegyezték, hogy a jelenleg kialakult helyzetben nehéz olyan könyvelő céget találni, aki rendet tenne a számlák világában és transzparens képet vetítene a befektetők elé az ELMS-ről. A cég működéséhez sürgős tőkebevonásra lesz szükség, ezt – ha elrendelik – a csődvédelem ernyője alatt megszervezheti. 

Persze a korábbi cégvezetésnek is van vaj a füle mögött: februárban lemondott Jim Taylor vezérigazgató és Jason Luo alapító-elnök, akik ellen részvénymanipuláció gyanúja merült fel.

A cég belső vizsgálata kiderítette, hogy Taylor és Luo annak biztos ismeretében, hogy az ELMS hamarosan tőzsdére megy, 2020 decemberében mélyen áron alul szerzett részvényeket, s ezen ügyletek előtt független értékbecslés nem készült. 

A topmenedzserek lemondása 24 százalékos csapást mért a részvényárfolyamra. Őket az üzleti életben jól csengő nevek követték: a korábbi igazgatósági tagságát vezérigazgatói kinevezéssel megtoldó Shauna McIntyre a Google fogyasztói termékek üzletágától érkezett, míg az egykori Intel vezérigazgató, Brian Krzanich az elnöki széket foglalhatta el. 

1235575979 Employees exit the Electric Last Mile Solutions facility in Mishawaka, Indiana, U.S., on Tuesday, Sept. 28, 2021. The vans are among the first of their kind in the U.S. market: a fully electric, light-duty vehicle meant for delivery workers, contractors and other commercial fleets. Photographer: Taylor Glascock/Bloomberg via Getty Images
Az EMLS Indiana állambeli Mishawakában lévő egykori Hummer-gyárban szereli össze az elektromos furgonokat – ha lesz folytatás 
Fotó: Taylor Glascock / Bloomberg via Getty Images

Egyidejűleg bejelentették, hogy a 2020-as decemberi beszámolójukat és a 2021 első kilenc hónapjára vonatkozó üzleti jelentéseiket visszavonják. Ezt követte a március közepén elindított SEC-vizsgálat, ami újabb 45 százalékot csípett le az ELMS árfolyamából. Igaz ebben az is benne volt, hogy a sikerterméknek ígérkező elektromos futárfurgonjuk, az Urban Delivery szállítását 2022 végére tolták ki – likviditásuktól függően. 

Akkor még úgy látták, hogy finanszírozásuk elegendő lesz a harmadik negyedévben is, és folyamatosan keresték a potenciális befektetőket. Egyszermind kétszáz dolgozójuk közül ötvennek felmondtak, hogy a fő irányvonalra a furgongyártásra tudjanak koncentrálni. Az elektromos furgonok hatalmas piacot jelentenek az Egyesült Államokban, ahol a Rivian, a Canoo, a Bollinger, a BrightDrop (GM), a Stellantis, a Kia, a Mercedes és a Ford küzd a megrendelő vállalatok kegyeiért, míg a Teslát láthatóan hidegen hagyja ez a szegmens. 

A befektetők bizalmát viszont nehezen tudja visszaszerezni a michigani székhelyű ELMS, amely az 1,25 milliárd dollárra felpumpált piaci értékének 95 százalékát elveszítette egy év alatt. Könnyen lehet, hogy a csőddel együtt lefőtt a kávé és az utolsó mérföldet is lefutották a michiganiek. Sok függ a részvények 48 százalékát birtokló és ezzel a legnagyobbat bukó Jason Luo és a 4,2 százalékkal rendelkező Jim Taylor hozzáállásán. A cégben a BNP Paribas vagyonkezelője és a Vanguard befektetési társaság is tulajdonos, a közkézhányad 43,9 százalékos. 

 

Él még a kínai vonal

Az ELMS a világelső CATL akkugyártó pakkjait építené be jáműveibe, erről ősszel szerződést is kötöttek a kínaiakkal. Maga az Urban Delivery nagyrészt Kínában készül, az összeszerelést végzik az indianai egykori Hummer-gyárban.

A cég a gyors akkucsere-állomásokat kínáló Ample-lel is szerződött, mivel a furgonok maximális kihasználhatósága érdekében a flottavásárlóknál ez az opció az alapelvárások közé tartozik. Könnyen elképzelhető, hogy az ELMS megmentésébe a CATL is beszáll, hiszen a kínaiak most keresnek helyszínt első amerikai akkugyáruknak, amellyel elsősorban a Fordot és a BMW-t szolgálnák ki, de a potenciális vevőkör szélesítésébe egy olcsón megszerezhető e-furgongyártó is beleférhet, főleg ha ezzel a kínai beszállítókat is segítik.