A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház, délután pedig a Szent István-bazilikánál kerül sor az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre. 21 órakor kezdődik a nap fő attrakciója, a tűzijáték, amely Európa legnagyobbja – tájékoztat a Belügyminisztérium.
A 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, 9 uszályról és 65 pontonról; idén is lesz továbbá fényfestés, lézerjáték és drónshow. A művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta.
Az előadás hat felvonásból fog állni, az előző évi történelmi mese folytatásaként, a Duna-parton pedig a teljes látványtér hosszában kihangosítás szolgálja az élményt.
Felhívják rá a figyelmet, hogy a középpontban idén is a biztonság áll: a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs már júniusban elkezdte munkáját. A tűzijáték levezényléséről minden részletre kiterjedő biztonsági terv készült, a program pedig – szükség esetén – bármelyik pillanatban leállítható.
A programok augusztus 16-án Mága Zoltán gálakoncertjével kezdődnek, a Tabánban pedig Retró bulit tartanak. A Filozófusok kertjében a Panorama Classical a komolyzene, míg az Erzsébet téren a Szabadrét Fesztivál az elektronikus zene kedvelőit várja. A gasztronómia szerelmeseit hagyományőrző programokkal és magyar ételekkel várja a Csárdafesztivál. Augusztus 17-én nyitja meg kapuit a Mesterségek Ünnepe, másnap pedig a Vigadó Piano. Szintén ettől a naptól várja az érdeklődőket a Magyar Ízek Utcája, ahol bárki megkóstolhatja az idei Szent István-napi kenyeret, az ország tortáját, valamint az év innovatív kenyerét, sétálósüteményét és cukormentes tortáját is.
Ünnepi nyitvatartás: már tudjuk, mikor lesznek zárva a boltok augusztus 20-án – nyilatkozott a Lidl, a SPAR, az Aldi és a többiek is.
Augusztus 19-től a Városligetben megnyílik a Varázsliget, a Kreatív Fesztivál a Millenáris Parkban új köntösben várja a divat és a dizájn kedvelőit, a Margitsziget pedig a Családi Élményszigetnek ad helyet. Újdonság a Szabadság téri KultúrKavalkád, míg a Hősök útján a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők majd át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően. A programsorozatot augusztus 21-én a Mándoki Soulmates koncertje zárja a Szentháromság téren – ismerteti a programokat a Belügyminisztérium.
Az idei augusztus 20-i tűzijáték előkészítése a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan zajlik: a látványtér idén is a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjed, a lezárások pedig az érintett hatóságokkal egyeztetve, a lakosságnak okozott kellemetlenség minimalizálásával valósulnak meg. Az érintett hidak csak a tűzijáték és a drónshow idejére, valamint a mentesítés alatt lesznek zárva, a gyalogosforgalom folyamatosan biztosított.
A Szent István-napi rendezvénysorozat augusztus 16-tól 21-ig, tehát hat napon át, 19 helyszínen, több száz ingyenes programmal várja az ünnepelni és szórakozni vágyókat, a cél, hogy mindenki biztonságban és élménydúsan tehesse ezt. Akadálymentesített helyszínekkel várják a látogatókat a fővárosi Szent István-nap rendezvényein, hogy a fogyatékossággal élő és mozgáskorlátozott emberek is zavartalanul élvezhessék az ünnepi eseményeket – hangsúlyozták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.