A piacokkal egyidejűleg mélyrepülésbe kerültek a kriptopiacok is. A rendkívül rossz hónapokat tudhat maga mögött. Az év elején még 47 ezer dollárt kellett adni a vezető kriptodevizáért, majd fekete hónapok következtek annak ellenére, hogy sokan fogadtak volna az orosz–ukrán háború miatti trendfordulóra. A helyzetet jól mutatja, hogy sokszor ragadt 20 ezer dollár alá a bitcoin árfolyama. Az elmúlt öt napban azonban a vásárlók uralták a virtuális parkettet, töretlen emelkedés következett, ugyan a mozgás mértéke elmaradt a kriptopiacon megszokott ütemtől: 19 ezer dollárról 22 ezerre drágult a bitcoin néhány nap alatt.

A kockázati étvágy növekedése segíti a bitcoint is – mondják a megfigyelők. Ami biztos, hogy a vezető eszköz – szokásos módon –, húzza magával a többi devizát is, így az Ethereumot, az Avalanche-t, vagy éppen a Solanát. A „nagy menetelés” következtében a kriptodevizák teljes piaci kapitalizációja átlépte az 1000 milliárd dollárt.


 

A kockázatosabb papírok emelkednek, ezt lovagolja meg a bitcoin is, ugyanakkor a globális kamatemelések nem tesznek jót a digitális eszközök árfolyamának. Emellett sok befektető továbbra is csak ül a pálya szélén, és kivár a sok rossz hír után – mondta Ben McMillan, az IDX Digital Assets befektetési igazgatója. Hozzátette, a félelmet tovább növeli az a nemrégiben megjelent hír is, hogy a csődbe ment brókercég, a Voyager Digital Ltd. ügyfelei valószínűleg nem kapják vissza az összes pénzüket.


 

A woman looks at Bitcoin themed piece of art during the Bitcoin 2022 Conference at the Miami Beach Convention Center in Miami Beach, Florida, on April 7, 2022. - The Bitcoin 2022 Conference is a four day event from April 6-9, with over 30,000 people expected to attend in-person and over 7 million live stream viewers worldwide. (Photo by CHANDAN KHANNA / AFP)
Fotó: Chandan Khanna / AFP


Egyelőre változatlanul nincs semmiféle szabályozás, ami keretek közé szorítaná a digitális eszközöket. Pedig maga az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden szerint is szükség van egy átfogó, nemzetek közötti szabályozásra. A rendszer megalkotásában pedig vezető szerepet kell vállalnia az Egyesült Államoknak. Ugyanakkor a washingtoni pénzügyminisztérium szerint paradigmaváltásra is szükség lenne. Jelen pillanatban ugyanis a különböző országok szabályozása megnehezíti, nem pedig elősegíti az Egyesült Államok számára a tiltott tranzakciók kivizsgálását.


Ugyanakkor a Bloomberg elemzése szerint az indiai megközelítés is figyelemre méltó. A világ egyik legnépesebb országa megadóztatná a kriptoeszközöket, a lehetőség több ország érdeklődését is felkeltette. Indiában gyorsan nő a digitális eszközök használata, aminek nem örül az ország kormánya, ugyanis a költségvetés bevételeit most még nem növelik a kriptoeszközök. Azt a kérdést, hogy a szabályozás bevezetése, illetve egy lehetséges adóztatás hogyan hat az éppen csak éledező kriptopiaci árfolyamokra, csak hónapok múlva lehet megválaszolni.