Az amerikai gazdaságnak vélhetően a befektetők által jelenleg vártnál mélyebb és hosszabb, L alakú recesszióra kell felkészülnie, a tengerentúli alapkamat pedig akár 5-6 százalékig is emelkedhet, hogy a makacs inflációt kordában lehessen tartani – írja Pozsár Zoltán, a Credit Suisse vezető stratégája a befektetőknek szóló legfrissebb jegyzetében.

Pozsár Zoltán 
Forrás_ Credit_suisse.com

A világot gazdasági háború sújtja, amely aláássa az elmúlt évtizedekben uralkodó deflációs viszonyokat, ahol Oroszország és Kína olcsó árukat és szolgáltatásokat szállított a fejlettebb országoknak, például az Egyesült Államoknak és az európaiaknak – mondta.

A háború pedig inflációt okoz

– folytatta Pozsár.

„Gondoljunk úgy a gazdasági háborúra, mint a keresletet maximalizáló, fogyasztásközpontú Nyugat és a kínálatot teljes fordulatszámon pörgető, termelésközpontú Kelet harcára, amely olyannyira szétzúzta az eddigi együttműködési mintát, hogy a kínálat jelentősen visszaesett” – tette hozzá.

Az eredmény pedig az, hogy az ma már inkább strukturális jellegű, mint ciklikus probléma. A Credit Suisse elemzője szerint a kínálati zavarok kialakulásában a háború mellett a kínai fejlemények, valamint a bevándorlási korlátozások miatti szűkebb munkaerőpiacok és a mobilitás koronavírus-járvány okozta csökkenése is lényeges szerepet játszik.

Pozsár Zoltán figyelmeztetése, amely szerint az infláció és így a kamatszint is tartósan magas maradhat, ugyanakkor ellentétes az amerikai kötvénypiacon uralkodóvá vált felfogással. A befektetők többsége ugyanis az inflációs aggodalmak helyett a recessziós kockázatokra helyezte a hangsúlyt, ami a múlt heti ralihoz vezetett. Bár a fogyasztói árakra a gazdasági lassulás valóban szignifikáns nyomást helyezett, a legutóbbi, júniusi 9,1 százalékos éves amerikai inflációs adat messze a Fed 2 százalékos célja felett van.

A kötvénypiac nagyobbat téved, mint idén bármikor, mivel a kereskedők arra tették a téteket, hogy az amerikai jegybank 2023 elején megkezdi a kamatcsökkentést

– fejtette ki a héten Anna Wong, a Bloomberg Economics vezető elemzője is.

„A kamatlábakat egy jó darabig magasan tarthatják, hogy a kamatcsökkentés ne okozzon idejekorán egy újabb inflációs hullámot elindító gazdasági fellendülést, azaz L alakú recesszióra kell felkészülni az eddig várt V alakú helyett” – írta jegyzetében Pozsár.

A kockázatok olyan nagyok, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke mindent meg fog tenni az infláció megfékezéséért, akár egy gazdasági depresszió árán is, sőt még újbóli kinevezésének elmaradását is bevállalja.

Az orosz nagy zűrt okozhat a piacokon a magyar sztárközgazdász szerint

Megszólalt Pozsár Zoltán az Oroszországra kirótt szakciók piaci hatásairól, és az utóbbi időben a nemzetközi sajtóban nagyon felkapott magyar sztárközgazdász egy olyan sérülékeny pontra talált rá, amely eddig nem keltette fel a figyelmet.