Az Egyesült Királyság vezető Rolex-kereskedője, a Watches of Switzerland bevételei 25 százalékkal, 391 millió fontra emelkedtek a július 31-ig tartó 13 hétben – derül ki a vállalat közleményéből. A cég forgalmának mintegy kétharmadát az Egyesült Királyságban, egyharmadát pedig az Egyesült Államokban bonyolította le. 

Grande Praire, Canada - July 17, 2017: Professionally presented Rolex watch with official accessories
Fotó: Shutterstock

A bevétel zöme az óraeladásokból származik, kisebb része ékszerek vagy más luxustermékek értékesítéséből.

„Ezt a pozitív trend a második negyedévben is folytatódik, a recessziós aggodalmak ellenére a termékeink iránti kereslet továbbra is erős” – mondta Brian Duffy, a cég vezérigazgatója. Éves bevételüket 1,45-1,50 milliárd fontra, üzemi eredményüket 157-169 millió font közé várják. 

Duffy hangsúlyozza: a luxusórák felvevőpiaca nagy és dinamikus. „Továbbra is az új ügyfelek megnyerésére és a piaci részesedés növelésére összpontosítunk az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban” – tette hozzá.

A közleményből az is kiderül, hogy a Watches of Switzerland a jelenleginél nyolcszor nagyobb londoni üzlethelyiségbe költözteti át legfontosabb brit boltját. 

Nemrég portálunk is beszámolt arról, hogy rekordszintre ért a luxusórák iránti kereslet. Ennek hátterében az áll, hogy a világjárvány idején az olcsó hiteleknek köszönhetően megugrott a kereslet a luxusmárkák termékei iránt, miközben a gazdagok keresték a módját, hogy elköltsék pénzüket. 

A legtöbb Rolex-modell a kiskereskedelmi árnál magasabb árat ér el a másodlagos piacon, és mivel a kereslet meghaladja a kínálatot, a hivatalos kereskedőknek hónapokra vagy akár évekre előretekintő várólistákat kell vezetniük.

 

Bár a legkeresettebb modellek – köztük a Daytona –másodpiaci ára az elmúlt hónapokban csökkenni kezdett, a legtöbb modellért még mindig jóval a kiskereskedelmi ár felett kell fizetni. Julien Tornare, a rivális Zenith vezérigazgatója szerint alkatrészhiánnyal küzdenek, és biztosan hosszú várakozási időre kell számítaniuk az ügyfeleiknek.

Érdekes adalék, hogy az öreg kontinensen egyre növekedik a luxusóralopások száma.