Problémákba ütközhet Donald Trump közösségi oldalának, a Truth Socialnak a tőzsdére lépése, miután a cég nem hagyományos IPO segítségével jelenne meg a börzén, hanem a Digital World Acquisition Corp. (DWAC) nevet viselő ürescsekk-vállalattal történő összeolvadás segítségével.

Vilnius,,Lithuania,-,2021,November,2:,Truth,Social,Media,On
Fotó: Shutterstock

A tét az az 1,3 milliárd dolláros forrás, amelyhez a közösségi oldal mögött álló Trump Media & Technology Group (TMTG) az összeolvadással juthat, ha célba ér a két vállalat között tavaly októberben megkötött megállapodás.

Az üzlet véglegesítése azonban problémákba ütközött a volt elnök polgári és büntetőjogi ügyei miatt, miközben az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) sem adta még áldását az ügyletre, pedig a DWAC azt remélte, hogy az utóbbit mostanra már sikerül beszereznie. Az ürescsekk-vállalat ezért arra kérte részvényeseit, hogy hosszabbítsák meg egy évvel a cég élettartamát. A DWAC-hoz hasonló ürescsekk-vállalatoknak – amelyeket azért hoznak létre, hogy egy összeolvadással a tőzsdére segítsenek egy másik céget – ugyanis megszabott idő alatt kell sikerrel járniuk, különben a részvényesek visszakapják a részvények kezdeti árát, és a cég megszűnik.

Noha 

a DWAC esetében az alapár 10 dollár, míg a cég részvényei jelenleg 25 dollár körül mozognak, vagyis a részvényeseknek érdekükben állna támogatni a javaslatot, 

a Reuters úgy tudja, hogy nincs meg a javaslat sikeréhez szükséges, a részvények 65 százalékát lefedő támogatói szavazat. A cég vezérigazgatója, Patrick Orlando a múlt héten panaszkodott, hogy nehéz elérni a papírok jelentős hányadát birtokló egyéni befektetőket a brókereiken keresztül annak érdekében, hogy leadják szavazatukat a kérdésben. Az eredményeket kedden hozzák nyilvánosságra, a DWAC részvényeseinek különleges közgyűlésén.

Mivel az eredmények még nem nyilvánosak, a Reuters forrásai névtelenséget kértek megszólalásukért cserébe, míg a Digital World és a TMTG képviselői nem kommentálták a történteket. Mindenesetre 

az egyik lehetséges megoldás a szavazási határidő kiterjesztése lehet, ugyanis további intézkedés nélkül a DWAC határideje csütörtökön lejár, 

és vissza kell fizetnie a cég részvényeseinek a tavaly szeptemberi tőzsdei bevezetési árat, a már említett 10 dolláros összeget.

Ha nem sikerül megszerezni a részvényesek támogatását, a menedzsment is dönthet a hosszabbítás mellett, de csak hat hónapra. Az azonban nem világos, hogy a cégvezetés él-e a lehetőséggel, vagy hogy a fél év elegendő lenne-e az ügylet lezárására és a szükséges hatósági engedélyek beszerzésére.

A tranzakcióval kapcsolatban a SEC mellett a Pénzügyi Ágazati Szabályozó Hatóság (Finra) és szövetségi vádhatóságok is vizsgálódnak. A szabályozószervek többek között a DWAC további lehetséges célpontjaival kapcsolatos iratokról, a cég igazgatótanácsának üléseiről és bizonyos befektetők személyéről kértek információkat.

Ha a tranzakciót sikerülne lezárni, Trump médiacége 293 millió dollárhoz jutna a Digital World által összegyűjtött forrásokból, valamint további egymilliárd dollárhoz magántőke-befektetők egy csoportjától. 

Ez az utóbbi összeg szintén nem elérhető örökké, a határidő szeptember 20. A Digital World által megbízott befektetési bankárok az elmúlt hetekben keresték is a befektetőket, hogy felmérjék, szeretnék-e meghosszabbítani a lehetőséget.

Egyelőre azt nem tudni, hogy a TMTG hogyan fogja finanszírozni működését, ha a megállapodást nem sikerül lezárni. Az oldal tavaly 22,6 millió dollár értékű, részvényre váltható kötvényt bocsátott ki, amit az idei első negyedévben 15,4 millió dolláros áthidaló követett. A TMTG és a DWAC megállapodása az ügylet lezárása előtti eladósodást 50 millió dollárban limitálja.

A Digital World szerint a volt elnök cége 2023 áprilisáig elegendő forrással rendelkezik, míg a TMTG múlt héten azt állította, hogy a Truth Social erős pénzügyi alapokon áll, és hamarosan reklámokat is meg fog jeleníteni a felületén. Trump áprilisban kezdte el az alkalmazást használni, ám egyelőre csak négymillió követője van, míg a Twitteren – ahonnan a Capitolium 2021 január 6-i ostroma után zárták ki – 89 millióan követték. Igaz, a Truth Social egyelőre nem érhető el globálisan, csupán az amerikaiak számára.