BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bombaerős negyedévet zárt a Masterplast

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Eddigi legmagasabb harmadik negyedéves adózott eredményét szállította a hőszigetelőanyag-gyártó. Az éves, már megemelt profitcél 94 százaléka teljesült.

Az épületenergetikai felújításokhoz kapcsolódó hőszigetelő termékek kiemelkedő forgalmi teljesítményének köszönhetően 9 százalékkal nőtt a Masterplast árbevétele a harmadik negyedévben. A vállalat számára kedvező árfolyammozgások következtében az eddigi legmagasabb harmadik negyedéves adózott eredményét érte el a társaság, melynek 5,55 millió eurós értéke mintegy 10 százalékkal haladta meg az eddigi csúcsot. Az első kilenc hónapot követően a társaság adózott eredménye immár 20 százalékkal magasabb értéket ért el a bázishoz képest, amivel a szeptemberben megemelt éves eredménycél 94 százaléka teljesült.

Sárszentmihály 2020.06.05.
Masterplast Nyrt.
Fotó: Vémi Zoltán / VG

A vállalat értékesítési árbevétele 55 millió euró volt a harmadik negyedévben. Az energiaválság, az infláció és a kamatkörnyezet romlása azonban érezteti a hatását az építőiparban is. Az új építéshez kapcsolódó termékek iránti kereslet részben már emiatt, részben pedig a korábbi ellátási problémák okán felhalmozott magas piaci, kereskedelmi készletek miatt csökkent. 

Mindemellett a felújítási szektor, főként az épületenergetikai korszerűsítéshez kapcsolódó hőszigetelő anyagok iránit kereslet bővülő pályán van. A harmadik negyedévben is jelentősen, mintegy 29 százalékkal nőtt a hőszigetelő termékek értékesítése. Ebben meghatározó volt a magyar piac teljesítménye, a megugró energiaárak és az év végéig igénybe vehető felújítási támogatás keresletélénkítő hatása. 

A társaság árbevételének immár 61 százaléka származott a hőszigetelő anyagok értékesítéséből, amelyek túlnyomó részben saját gyártású termékek. 

 

Masterplast moduláris ház
Fotó: Masterplast

A növekvő energiaárak és működési költségek, valamint az ellátásbiztonság érdekében korábban felhalmozott magas alapanyagkészletek időszakosan visszafogták a vállalat üzemi eredményességét. A következő időszak működésében a hőszigetelő termékek gyártási hatékonyságának fokozása, a magasabb árszintű alapanyagkészletek kifuttatása és az energiagazdálkodásra irányított fókusz támogathatja az üzemi eredmény arányának javulását. 

Az energiaárak negatív hatásainak kiküszöbölése érdekében a vállalat 1,5 milliárd forint értékű energetikai beruházás megvalósítását célozza, amelyhez 675 millió forint támogatásra pályázik a Gyármentő program keretein belül.

Az EBITDA (10,4 százalékos marzs mellett) 5,7 millió euró értéket ért el a harmadik negyedévben, ami 9 százalékkal elmarad a bázistól. A vállalat számára kedvező árfolyammozgások ellentételezték a forint leértékelődésének eredményrontó hatását. Így a Masterplast adózott eredménye 5,55 millió euró lett, ami 10 százalékos növekedés a bázisidőszak 5,03 milliós nyereségéhez viszonyítva, és az eddigi legmagasabb harmadik negyedéves profiteredmény a vállalat történetében. A cég fenntartja a szeptemberben közzétett, 18,1 millió euróra emelt adózott eredményének előrejelzését a 2022-es évre, ami az első kilenc hónapot követően 94 százalékban teljesült.

 

Gyorsulhat és markánsabb lehet az építőiparban a makrogazdasági folyamatok és az energiaválság miatt bekövetkező változás. Az új építések indítása, valamint a beruházási kedv nagyobb arányban csökkenhet, miközben a felújítási szektor és azon belül is főként az épületenergetikai korszerűsítési munkákhoz kapcsolódó hőszigetelőanyag-piac pedig lendületesen bővülhet, amit a REPowerEU program keretein belül várhatóan megjelenő erőteljes épületenergetikai támogatási programok tovább gyorsíthatnak az európai piacokon. Továbbra is prioritás a gyártásfejlesztési beruházásaink termőre fordítása, amellyel fenntarthatóan biztosítani tudjuk a növekedési terveink hátterét. Az anyagi forrásaink adottak, számunkra kedvező, stabil finanszírozást biztosítottunk a céljaink megvalósításához

– mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.