Újabb tényezőre kellett figyelniük a befektetőknek a múlt héten: a tőkepiaci árfolyamokat már nem csupán a kamatpálya-várakozások, a makrogazdasági adatok és a vállalati eredmények mozgatták, feltűnt egy nem várt kockázat, azaz az amerikai bankrendszer sérülékenysége. Ismert, három bank (Silvergate, Signature, Silicon Valley) fizetésképtelenné vált, megindultak a találgatások a 2008-as Lehman-csőd és a mostani helyzet közti párhuzamokról, a befektetők pedig tették, amit ilyenkor szoktak: kockázatkerülő üzemmódra váltottak. Így nem csoda, hogy remekeltek a klasszikus menedékeszközök, az arany unciánkénti ára a 2000 dollárt közelíti, az amerikai állampapírok hozama pedig zuhanni kezdett (árfolyamuk emelkedése miatt). A jegybanki kamatvárakozásokat leginkább lekövető 2 éves hozama több mint 60 bázisponttal zuhant, míg a 10 évesé a korábbi 4-ről, 3,44 százalékra esett vissza.

Us,Economy.,Franklin,Portrait,Next,To,The,Flag.,Financial,Market
Fotó: Shutterstock

Ilyen nagyságrendű árfolyam- és hozamátrendeződések évtizedenként jó, ha egyszer fordulnak elő. A Bloombergnek Mark Dowding, a BlueBay Asset Management befektetési igazgatója úgy jellemezte a piaci környezetet, hogy 

az idő mintha felgyorsult volna, a szokásos mederben néhány hónap alatt lejátszódó piaci folyamatok most pár óra alatt megtörténnek.

Dowding nem túlzott, a kétéves kötvény kamatlába egy hét alatt 61 bázisponttal esett, ez a legdurvább heti mozgás 1982 óta, amikor Paul Volcker akkori Fed-elnök a enyhülésére hivatkozva csökkenteni kezdte a Fed kamatait. A kétéves kötvény hozama a múlt héten 3,71 és 4,53 százalék közt ingadozott, ami 2008 szeptembere óta a legszélesebb sáv.

A 2 éves amerikai államkötvény hozamának mozgása (százalék)

Európában sem zajlott nyugodt mederben a kereskedés: a kétéves német Bund hozama az 1990-es újraegyesítés óta nem zuhant ekkorát, a legnagyobb mozgást a szerda hozta el, 48 bázispontos eséssel. A hozamok csökkenése olyan méreteket öltött, hogy az újonnan kibocsátandó államkötvények értékesítése Európa-szerte alulmaradt a várakozásoknak.

Ezért az elemzők óvatosságra intenek, korántsem biztos, hogy már most érdemes pozíciót felvenni a kötvénypiacokon, szerdán dönt ugyanis a Federal Reserve az alapkamatról, a várakozások az 50 bázispontos emelés és a szinten hagyás közt szóródnak. A prognózisok szerint a Fed irányadó kamatrátája 3,8 százalékos lehet az év végén, ami egy százalékponttal alacsonyabb a decemberi várakozásokhoz képest.

Amit nem tudunk, hogy mennyire szigorít a Fed, és az milyen hatással lesz az amerikai gazdasági növekedésre

– mondta Ashish Shah, a Goldman Sachs Asset Management befektetési igazgatója. Hozzátette: a befektetőknek a kamatlábak és a kötvényhozamok tekintetében mindkét irányban nagyobb bizonytalanságot kell beárazniuk, mint eddig.