Május derekán fizeti az osztalékot a Magyar Telekom
Mintegy 60 milliárd forintos tavalyi nyereségéből összesen 29,459 milliárd forint osztalékot fizet a Magyar Telekom – döntött a társaság közgyűlése szerdán, az igazgatóság előterjesztésére rábólintva.

Egy részvényre a döntés értelmében 30,6 forint jut, amit május 19-től kaphatnak meg a befektetők.
A fennmaradó több mint 30 milliárd forintot eredménytartalékba helyezik.
Részvények visszavásárlására legfeljebb 14,6 milliárd forintot fordítanak.
A részvényesek tavaly részvényenként bruttó 15,05 forintot, összesen csaknem 15 milliárd forintot kaptak, a saját részvények vásárlására változatlan összeget fordít a vállalat.
A Magyar Telekom igazgatósága a 2022-es beszámolók ismeretében javasolta, hogy az adózott eredmény csaknem 70 százalékát részvényesi javadalmazásra használják fel.
A Magyar Telekom korábban közölte, hogy a 2021-ben elfogadott, 2024-ig szóló osztalékpolitikája értelmében az éves módosított nettó eredmény legalább 60, legfeljebb 80 százalékát fordíthatják részvényesi javadalmazásra. Az osztalékfizetés mértékét a javuló eredményekkel és a kedvező kilátásokkal indokolták.
A társaság vezérigazgatója a közgyűlés előtt elégedetten nyilatkozott az ügyfélszámok és a pénzügyi mutatók alakulásáról, ezért az üzleti stratégia módosítását nem tartja szükségesnek.
Rékasi Tibor a legfontosabb feladatok közül kiemelte a hálózatfejlesztést, a működési hatékonyság javítását és az energiaköltségek csökkentését.
A Magyar Telekom a kedvezőtlen külső körülmények és a változó versenyhelyzet ellenére is erős szereplő marad a belföldi piacon
– tette hozzá.
A közgyűlés elfogadta a társaság 2022-es konszolidált és egyedi beszámolóját, valamint az üzleti tevékenységről, üzletpolitikáról, ügyvezetésről és vagyoni helyzetről szóló igazgatósági beszámolót.
A konszolidált éves beszámoló szerint a Magyar Telekom 1456,4 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 67,074 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly. A nyereség 6,7 százalékkal, míg a 746,7 milliárd forintos konszolidált árbevétel 7,8 százalékkal haladta meg az előző évit.
Ezen túlmenően a társaság alaptőkéjét mintegy 3,4 milliárd forinttal, nagyjából 97,16 milliárd forintra szállították le, aminek végrehajtására az 1 005 801 352 darabos részvényállományból 34 242 485 darab, a vállalat saját tulajdonában álló – korábban visszavásárolt – részvényt vonnak be.
A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama kedden 418 forinton, azaz az elmúlt 12 hónapban megjárt 276 és 419 forint közötti sáv felső széle alatt egy forinttal zárt.


