Hihetetlen az internet és a mobiltelefonok korában, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) az elmúlt két évben negyven cégre összesen másfél milliárd dollár büntetést szabott ki a Wall Streeten az elektronikus kommunikáció karbantartásának és megőrzésének hiánya miatt. 

Young traders analyzing computer data
Fotó: Getty Images

A nyilvántartási szabályok egy része még az 1934-es értékpapír és tőzsdei törvényig nyúlik vissza. De a 2010-es Dodd–Frank-féle Wall Street reform és fogyasztóvédelmi törvény óta is sokat fejlődött a technológia. Ennek ellenére a pénzügyi cégek kötelesek megőrizni és figyelemmel kísérni alkalmazottaik írásbeli kommunikációját, ami konkrétan papíralapú dokumentumok archiválását jelenti, sőt, az elektronikus kommunikációt is letöltik és kinyomtatják. Külön gondot okoz a céges belső hálózaton kívüli kommunikáció, ami a pandémia idején a home office miatt óriási méreteket öltött. De a technológiai fejlődés, a személyes okoseszközök terjedése is ebbe az irányba mutat. A tőzsdei törvények az írógépek, a vezetékes telefonok és a telexek világát idézik, de a faxok is mély nyomott hagytak a szabályozói kultúrában. Ehhez képest manapság az alkalmazottak ebédidőben is sms-eznek, whatsappot használnak, Messenger-üzeneteket küldenek egymásnak. És jelenleg nincs érvényes iparági útmutatás a törvényi szabályok értelmezésére és a mindennapi gyakorlathoz igazítására. Így aztán a SEC most lényegében a Wall Streeten bármelyik céghez bekopogtathat és büntethet. 

És büntet is. Ahogy Jaime Lynn Marinaro, a SEC végrehajtási osztályának vezető jogtanácsosa fogalmazott: valószínűleg minden brókercégnél folyik valamilyen csatornán kívüli kommunikáció, amelyet nem a törvény előírásai szerint tartanak nyilván.

Míg Marc Gilman, a Theta Lake elektronikus kommunikációs megfelelőségi szolgáltató jogtanácsosa arra hívta fel a figyelmet, hogy 

gondot okozhatnak a Zoom eszközök, a képernyőmegosztások, de a Microsoft Teams csevegések is. 

Szerinte a Wall Street technológiai támogatásra szorul, ha be akarják tartani a törvényeket.

A személyes telekommunikációs eszközök használatának tilalma gyakorlatilag megvalósíthatatlan a civil életben. Bár elképzelhető olyan megoldás is, hogy pénzügyi cégek alkalmazottai a személyes használatú eszközeikre telepítenek egy alkalmazást, ami adatokat gyűlt a tőzsdefelügyeletnek. Ám ez súlyos adatvédelmi aggályokat vet fel. 

Jellemző a SEC ódivatú szemléletére, hogy tavaly év végéig postai úton vagy e-mailen nyújtották be a cégvezetők megvalósult részvényértékesítési terveit. A 144-es papír űrlap volt a bennfentes kereskedés kiskapuja: a részvénytulajdonos menedzserek több, egymásnak ellentmondó részvényértékesítési tervet tartottak a fiókjukban, s így minden baj nélkül kitárazhattak akár egy nappal egy nagy árfolyamomlás előtt, mindig a megfelelő régi dátumozású tervet előhúzva. Ráadásul az élesített tervekre vonatkozó űrlapokat a tőzsdefelügyelet washingtoni irodájának alagsorában tárolták, papíralapon. Az irattár nyilvános volt, de nem lehetett elektronikusan elérni, sőt, a világjárvány idején még látogatni sem. Csak az idei évtől vezették be az elektronikus űrlapokat, ami a befektetők számára is megkönnyíti végre a tájékozódást a cégvezetők nyilvános részvényügyleteiről.