BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Waberer’s hátát nézte a piac, a Magyar Telekom is vitézkedett

Gyér forgalom mellett stagnált a BUX. A három legnagyobb forgalmú blue chip rendre 0,1 százalékos mínuszban hagyta el a parkettet.

Reggel még úgy tűnt, hogy a hazai vezető tőzsdeindex újra felfelé indulhat, ám délután fél négy után, amikor a Wall Street nyitott, lefordultak a magyar blue chipek, és végül – a Magyar Telekom kivételével – 0,1 százalékos mínusszal zárták a napot. A BUX-index öt pontot veszítve, 60 288 ponton landolt. 

autopalya waberer's (1)20220527 Magyarország
Autópálya illusztráció
fotó: Darnay Katalin DK
Szabad Föld20220527 MagyarországAutópálya illusztrációfotó: Darnay Katalin DKSzabad Föld
A Waberer’s hátát nézte a piac. Fotó: Darnay Katalin

A pesti részvényszekció forgalma mindössze 5,4 milliárd forint volt.

Az OTP 15 740 forinton, a Mol 2818 forinton, míg a Richter 8695 forinton búcsúzott a kereskedéstől.

A Magyar Telekom részvénykurzusa viszont 0,3 százalékkal, 665 forintra nőtt.

A nap sztárját ugyanakkor a kisebb kapitalizációjú cégek részvényei között kell keresni. A Waberer’s ugyanis több mint 4,3 százalékkal, 3850 forintig hajrázott, miközben a papír tőzsdei forgalma megközelítette a 100 millió forintot.

A nemzetközi piacok sem mutattak markáns elmozdulást délután öt óra körül, az Atlanti-óceán mindkét partján előző napi  záróértékük közelében tartózkodtak a meghatározó tőzsdemutatók. 

A hazai deviza gyengült, az euróért késő délután 382,4 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.