BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus szint alatt toporog a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ez már az az árfolyamszint, ahol a jegybank elbizonytalanodhat.

Negyedik napja roppant szűk zónában kereskednek a forinttal, a keresztárfolyam beszorult a 389–390-es zónába. Most az a kérdés, meddig tarthat ki a 390-es ellenállás. Makrofronton inkább a negatívumok kerültek előtérbe, bár nem látszik érdemi árfolyammozgató hatása annak, hogy  

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy tegnap megjelent podcastben elmondta, hogy a tavalyi költségvetési hiány a GDP 6,5 százalékát érhette el, ami a legutolsó hivatalos, 5,9 százalékos előrejelzést is lényegesen meghaladja.

 

forint
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Nem nagyon ereszt a 390 körüli szintekről az árfolyam, vagyis továbbra is nyomás alatt van a forint a jövő keddi kamatdöntés előtt, ami abszolút bizonytalanná teszi azt, hogy az MNB gyorsít-e a kamatvágásokon (75-ről 100 bázispontosra), amit a legutóbbi inflációs, valamint GDP-adat is indokolhatna akár, miután mindkettő alulmúlta az előzetes elemzői várakozásokat – írták a Raiffeisen elemzői.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.