BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most meg szintén nagy lendülettel, ám felfelé leng ki a BUX ingája

A másfél százalékos erősödéssel a hazai tőzsdeindex felülteljesítő a meghatározó európai tőzsdemutatókhoz mérten, melyek közül a londoni FTSE 100 a leggyengébb félszázalékos emelkedéssel, miközben a madridi IBEX 1,3 százalékkal lőtt ki.

Miután kedden nagyjából 2000 pontot esett, szerdán kora délutánig közel 1000 ponttal, azaz 1,5 százalékkal emelkedik a pesti börze vezető indexe, megközelítve a 66 400 pontot. A rali ráadásul egy fél nap alatt több mint 5 milliárd forintos tőzsdei forgalom mellett valósult meg.

Hungary,Realistic,Flag,–,Stock,Market,Numbers,And,Zigzag,Arrows
Lendületben a BUX / Fotó: Shutterstock

A blue chipek közül az OTP 2,1 százalékkal, 17 380 forintra, a Mol 1,8 százalékkal, 3022 forintra, a Richter 0,6 százalékkal 9060 forintra, míg a Magyar Telekom 1,5 százalékkal, 930 forintra drágult.

A hazai fizetőeszköz is formába lendült. Az euró 392,6 forinton áll a bankközi devizapiacon.

A másfél százalékos erősödéssel a hazai tőzsdeindex amúgy felülteljesítő a meghatározó európai tőzsdemutatókhoz mérten, melyek közül a londoni FTSE 100 a leggyengébb félszázalékos emelkedéssel, miközben a madridi IBEX 35 1,3 százalékkal lőtt ki.

Pluszban vannak az amerikai határidős indexek is, a kriptók pedig vegyesen teljesítenek, köztük a bitcoin kurzusa 0,2 százalékkal, 62 892 dollárra nőtt.

Az arany ezalatt 0,2 százalékkal gyengült, bár 2 dollárral még mindig felülmúlja az unciánkénti 2400 dollár fölötti lélektani határt.

A piacok hirtelen fordulatát elemzők a dollár gyengülésével magyarázzák. A zöldhasú például a magyar devizával szemben a tegnapi 372,7 forintos csúcsáról 368 közelébe gyengült. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.