BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pattan a Magyar Telekom, kúszik a Richter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hét utolsó tőzsdenapján is kismértékű emelkedéssel nyitott a BUX. A Magyar Telekom folytatja a csütörtöki fordulatot követő erősödését, míg a Richter támaszt talált valamivel 9500 forint alatt.

Egy arasszal ismét csak feljebb jutott pénteken reggel is a BUX, a pesti börze vezető indexe 0,04 százalékkal, 71 521 pontra emelkedett néhány perccel 9 óra után.

File: T-Mobile Buys Sprint For $26.5 Billion Telekom
Tovább emelkedik a Magyar Telekom / Fotó: Getty Images

Az OTP 18 150 forintos és a Mol 2850 forintos utolsó kötése gyakorlatilag a stagnálással egyenértékű, ám a Magyar Telekom 0,4 százalékkal, 1048 forintra drágult.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Felfelé kúszik a Richter is, a gyógyszergyártóra 0,1 százalékkal csütörtöki záróértéke felett, 9485 forinton kötöttek utoljára.

A forint is izmosodott valamelyest. Az euróért 395,85 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.