BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durván megütötték az OTP-ét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Eséssel kezdte az év utolsó tőzsdenapját a BUX. Az OTP vezetésével fordultak le a hazai blue chipek.

Nagy mínusszal kezdte az év utolsó tőzsdenapját a BUX. A pesti börze vezető indexe még szinte ki sem nyitott, máris 78 840 ponton találta magát, ami 0,8 százalékos visszaesést jelent a múlt hétfői utolsó kereskedés során kialakult záróértékéhez mérten. Az esést az OTP-részvény vezette, amelynek árfolyama 2 százalékkal kapásból 21 420 forintra zuhant.

LUS_IMG_5036 otp
Lefordult az OTP hétfő reggel / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A BÉT ezzel a nemzetközi trendhez illeszkedett, hiszen amint az Equilor írja, a pénteken is nyitva tartó tengerentúli tőzsdék a technológiai szektor vezetésével eséssel zártak. Az Nvidia több mint 2 százalékot, míg a Microsoft 1,73 százalékot veszített. Az S&P 500 index 1,11 százalékos, a Dow Jones 0,77 százalékos, a Nasdaq Composite 1,48 százalékos mínuszban zárt, és bár Ázsiában hétfő reggel vegyes mozgásokat láthattunk, a kínai Hang Seng 0,06 százalékkal, a Shanghai Composite 0,16 százalékkal emelkedett, a japán Nikkei azonban közel 1 százalékkal fordult le.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Idehaza a Richter volt kora reggel a másik nagy vesztes, több mint 1,2 százalékos gyengüléssel, 10 350 forinton kezdve a napot, ám a Mol 2710 forintos nyitó ára, amely 0,7 százalékkal marad el az utolsó zárástól, sem szívderítő.

A hazai blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom nyitott a pozitív tartományban, 1290 forinton, azaz 1,2 százalékkal emelkedve.

A forintot is meglegyintették kora reggel, nagyjából 0,2 százalékkal gyengült az euróval szemben. A közösségi devizáért 411 forintot kellett adni reggel 9 körül a bankközi devizapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.