Nem igazán találta az irányt szerda délelőtt a forint, az eurót kora reggel még 410 forint alatt jegyezték, innen azonban a 411-es szint fölé kúszott fel a kurzus, amit hirtelen irányváltás követett, ismét a 410-es jegyzés közelébe húzva vissza a devizapárt a tőzsdenyitásra.
Az euró-forint árfolyam azóta is hullámzóan mozog a 411 és 410,5-es szint között, a déli harangszó előtt utóbbihoz járt közelebb a kurzus. Ez 0,15 százalékos forintgyengülést jelent.
A dollárhoz képest viszont fél százalékot rontott már a hazai fizetőeszköz, ezzel ismét a 391,4-nél jár az árfolyam. A dollár az euróval szemben is izmozik, 0,3 százalékot hozva az európai pénzen. A keresztárfolyam továbbra is 1,05 alatt jár.
A tengerentúlról kora délután érkezik majd a friss inflációs adat, ami a Fed soron következő, jövő heti kamatdöntésére is hatással lehet. Az Európai Központi Bank pedig holnap délután dönt a kamatokról, és látja el további információkkal a piacokat. A befektetők egy része, úgy tűnik, kivár a potenciálisan piacmozgató hírek előtt.
Az Erste kommentárja szerint a hét további részében elsősorban a nemzetközi események kerülhetnek előtérbe a magyar kereskedésben is. Az MNB jövő kedden tartja decemberi kamatdöntő ülését, ahol várhatóan szinten maradhat a 6,5 százalékos alapkamat.
A hazai részvények sem teljesítenek ma jól, a BUX 0,3 százalékos mínuszba került délig. Az indexet leginkább az OTP húzza lefelé, a bankpapír fél százalékkal került lejjebb. A Richter 0,3 százalékkal, a Magyar Telekom 0,2, a Mol pedig 0,1 százalékkal ereszkedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.