BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öveket becsatolni, az egekbe szökött a 4iG árfolyama

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az eddigi rekordárfolyam már tavalyi hó. A 4iG-részvények forgalma is a blue chipekével vetekedik.

Megdöntötte minden eddig csúcsát a 4iG részvénykurzusa, s nem csupán az 1184 forintos eddigi rekordértékét, hanem az 1200 forintos lélektani határt is maga mögött hagyta a papír szerdán.

4iG
Kilőttek a 4iG részvényei / Fotó: Róka László

Az új napon belüli csúcsa 1214 forinton, az utolsó kötésre pedig kereken 1200 forinton került sor. Ráadásul a távközlési és IT-cég – amely most már a világűr felé is kacsingat – részvényeinek forgalma is meghaladta délután 4-ig az 500 millió forintot, ami csak a blue chipekre kötött ügyletek volumenéhez mérhető.

A 4iG elnöke  is ott volt a Trump-találkozón

A 4iG részvényei azt követően indultak el lendületesen felfelé, amikor kiderült, Orbán Viktor és Donald Trump decemberi találkozóján Szijjártó Péter mellett Elon Musk, Michael Waltz és a 4iG elnöke, Jászai Gellért is részt vett a megbeszéléseken. A 4iG földmegfigyelési műholdas képességek fejlesztésére irányuló HUSAT 1 programjának a bemutatása állt a tárgyalások fókuszában. 

A HUSAT program célkitűzése egy geostacionárius műhold, valamint egy nyolc földmegfigyelési műholdból álló konstelláció pályára állítása 2032-ig. A 4iG malmára hajthatja a vizet Donald Trump követelése, hogy a NATO tagországai GDP-jük 5 százalékát fordítsák védelmi célokra. 

Az elmúlt két hétben a Trump-hullám mellett az is felfelé hajtotta az árfolyamot, hogy a társaság folyamatosan vásárolja saját részvényeit. Emellett a pesti parketten uralkodó féktelen jókedv és a BUX sorozatos csúcsdöntései is segítik a magyar papírok emelkedését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.