BÉT: újabb csúcsot állított fel a BUX
A lassuló amerikai infláció megágyazott az újabb kamatcsökkentéseknek, ennek örült a piac, elsősorban ez alapozta meg a csütörtöki pesti kereskedés alaphangulatát. Olyannyira, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) irányadó indexe, a BUX már a nyitásban csúcsra futott, s 84 ezer pont felett kezdte a napot.

Nyitás után 84 702 pontig, azaz a szerdai záróértékénél 0,2 százalékkal magasabbra ugrott az index. A blue chipek közül a Magyar Telekom kapta el legjobban a rajtot, a távközlési részvény 0,6 százalékkal, 1336 forintig lőtt ki. A Mol 2868 forinton, az OTP 23 400 forinton indított. Az előbbi emelkedése 0,4 százalékos, az utóbbié 0,04 százalékos. A Richter viszont nem hallotta meg a startpisztoly eldördülését.
A hirtelen támadt lelkesedés azonban hamar lecsengett, olyannyira, hogy kora délután ismét 84 ezer pont alá szorították a BUX-ot.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Az amerikai nyitás már előrevetítette az oldalazó kereskedést, és ez be is következett, a tengerentúli indexek minimális elmozdulásokkal jelezték, hogy új impulzusokra várnak.
A BÉT blue chipjei a következőképpen zárták a mai kereskedést:
- az OTP 0,81 százalékkal, 23 200 forintra gyengült,
- a Mol 0,77 százalékkal, 2880 forintra,
- a Richter Gedeon 0,56 százalékkal, 10 830 forintra,
- a Magyar Telekom 1,96 százalékkal, 1354 forintra,
- míg a BUX-index 0,19 százalékkal, 84 091,42 pontra erősödött.
Az Opus befektetőit hidegen hagyta, hogy a Magyar Nemzeti Bank 21 millió forintos bírsággal sújtotta a cég részvényeivel bennfentes információk alapján bűvészkedő, meg nem nevezett magánszemélyt, aki nem ússza meg ennyivel, még bűnvádi eljárás is vár rá. A részvényárfolyam ezúttal 1,76 százalékos emelkedéssel, 521 forinton zárt.
A sztárpapír most mínuszban zárt
Az utóbbi napok sztárpapírjának számító 4iG kurzusa is araszolt rendesen felfelé, noha ennek az okát fundamentális oldalról egyelőre nem támasztotta alá semmilyen friss hír. Ennek hiányában az úgynevezett Trump-hatást tették felelőssé a drágulásért a sötétben tapogatózó elemzők.
A lényeg, hogy a papír egyre drágult, ám a nap végén valami történt, és mínuszba csapott a lelkesedés. A papír a csütörtöki kereskedési napot 0,76 százalékos csökkenéssel, 1048 forinton zárta.

A forint a bivalybőrrel bélelt ködmönét vette fel reggel, izmozott is egyet az euróval szemben, hogy aztán hamar megadja magát, és a 411-es szintről a 413-as fölé zúgjon. A dollárral szemben hasonló forgatókönyvet figyelhettünk meg, a magyar fizetőeszköz 399,5 környékéről indulva meghágta a 402 forintos napi csúcsot.
Onnan jött lefelé kötélbarátjával, az euróval tandemben,
majd a pesti tőzsdezárás környékén próbálkozni kezdett a 400-as szint átlépésével. Lefelé. Bármilyen bombaformát emlegetni a forint esetében, messze a 400-as szint felett, erős zsurnalisztikai túlzásnak mondható.
Tőzsdezáráskor egy euróért 412,88, egy dollárért pedig 400,68 forintot kértek a bankközi devizapiacon. Az előbbi 0,32, az utóbbi 0,21 százalékos napi gyengülés.


