Amerikában repedezik az éttermi kultúra, már nem divat a gáláns borravaló
Lassan fél évtizede csökken a borravaló az Egyesült Államokban. A vendégeknek elegük van az emelkedő éttermi árakból, s jobb híján a régen kötelezőnek tekintett, s a pincérek bérébe nem hivatalosan beépített borravalón spórolnak.

Négy éve tetőzött a borravaló
A teljes körű szolgáltatást nyújtó amerikai éttermekben az átlagos borravaló 19,3 százalékra csökkent tavaly év végén. A borravaló 2021 elején tetőzött, amit iparági szakértők azzal magyaráznak, hogy
a pandémiás zárlat enyhítése után hálásak voltak a vendégek.
Azóta hanyatlik a borravalóra való hajlandóság, s az éttermek egyszerre szembesülnek az emelkedő alapanyagköltségekkel és a vendégek frusztrációjával, amit a spirálisan emelkedő árak váltanak ki.
Amíg 2021-ben még az éttermi vendégek 56 százaléka százaléka számolt be arról, hogy legalább 20 százalékos borravalót hagyott az asztalon, addig 2024-ben már csak a vendégek 38 százaléka volt ilyen nagyvonalú
– a Popmenu éttermi technológiai vállalat felmérése szerint.
Kötelező borravalóval is próbálkoznak az éttermek, szolgáltatási díjakkal megfejelve a számlákat, ám ezzel általában csak azt érik el, hogy csökken a fogyasztás. Erősítik ezt a trendet a digitális táblagépek fizetési rendszerei, melyek szinte felszólítják a vevőket, hogy jelöljenek ki egy borravalósávot. Nemcsak az éttermekben, de gyakran a reptéri büfékben és a benzinkutak kávézóiban is.
Repedezik az éttermi kultúra, szaporodnak a csődök
Második ital helyett hazamennek a vendégek
– foglalta össze a kötelező borravaló hatását Andrea Hill, a HMC Hospitality Group üzemeltetési igazgatója. Míg Jenni Emmons, egy előkelő chicagói étterem felszolgálója úgy látja, hogy az Egyesült Államokban repedezik a borravaló kultúrája. Mert az emberekre nyomást gyakorolnak, hogy borravalót adjanak olyan szolgáltatásokért, amelyeket valójában nem vettek igénybe, s ez az éttermi dolgozók jövedelmét veszélyezteti.
Az is szembetűnő, hogy az elmúlt évtizedben
a tavalyinál csak a pandémia kitörésének évében volt több éttermi csőd
az Egyesült Államokban. Olyan nagy étteremláncok menekültek csődvédelembe, mint a Red Lobster, vagy a TGI Fridays.
Kampány a minimálbérért
Érdekvédelmi csoportok kampányt indítottak több államban, hogy emeljék a pincérek bérét és iktassák ki a borravalót. A közelmúltban győzelmet aratott a mozgalom Chicagóban és Washingtonban, ahol a borravalós szakmák munkavállalóinak minimálbérét felzárkóztatják. Idén hasonló törvényjavaslatokat terjesztenek elő New Yorkban, Illinoisban, Ohióban, Arizonában és Marylandben is.
Más kérdés, hogy éppen Washingtonban az éttermek 70 százaléka emelt árat, átlagosan 9 százalékkal. Ami összezavarja a vendégeket, mert nem világos, hogy kötelező borravalót fizettetnek velük, vagy sem. Márpedig a vendég egy görbe este végén a legkevésbé sem szeret részletes pénzügyi számításokat végezni.


