A vámháború veszélye a forint árfolyamát is megmozgatja
Hétfői beiktatása után Donald Trump megerősítette, mérlegeli, hogy 10 százalékos vámot vezessenek be Kínával szemben. Ez akár már a következő hónapban megtörténhet, de meg is fog történni, mert a dolgok jelen állása szerint Trump eltökélt ebben. Kétség sem fér hozzá, hogy az Egyesült Államok elnöke szerint országával csúnyán kibabráló, ráadásul tiszteletet sem mutató Európai Unió sem ússza meg a büntetővámokat.

Erre Valdis Dombrovskis, az Európai Unió gazdasági biztosa szerdán a CNBC-nek azt mondta, hogy Európa arányosan fog reagálni a Donald Trump elnök által kivetett vámokra. Dombrovskis utalt rá, hogy az Egyesült Államok és Európa stratégiai szövetségesek, és fontos, hogy geopolitikai és gazdasági téren is együttműködjenek.
Távolodik a paritástól az euró-dollár árfolyam
Hozzátette, az európai tisztviselők tárgyalnak amerikai kollégáikkal, hogy „pragmatikus” megoldást találjanak a vámokról folytatott vitára.
A bimbózó konfliktus az euró-dollár árfolyamon is nyomot hagy,
egységnyi közös pénzért már 1,045 dollárt kellett adni nem sokkal a déli harangszó előtt a bankközi devizapiacon, ami 0,36 százalékos dollárgyengülésnek felel meg. A vámhatárok mögé bújó Trump az infláció felpörgetésének veszélyét és saját népszerűségének erózióját is felvállalja a M.A.G.A. szlogen jegyében.
A dollár gyengülése mindenesetre markáns, öt nap alatt a paritás irányából, az 1,025-től az 1,045 irányába szaladt el a leginkább figyelt keresztárfolyam.
A forint az euróval tartott, kora délután 410,5 körül forgott az euró ellenében, ez napi negyedszázalékos erősödést takar. Az euró esetében a legközelebbi leküzdendő ellenállások: a gyengülés irányában 421,88-nál húzódik a vonal, míg lefelé, az erősödés irányában 406,25-os szint jelent támaszt az árfolyamnak.
Az arany is egyre drágul
Egy dollárért 393,46 forintot kértek a bankközin, ez 0,45 százalékos napi drágulásnak felel meg. A forint délelőtt valamennyi vezető- és régiós devizához képest gyengült, de délre ledolgozta a veszteségeit.
A menedékként funkcionáló arany unciája ma 0,3 százalékkal, 2750 dollárra drágult, azaz már közel van az októberben elért 2790 dolláros történelmi csúcsához. Az utóbbi hetekben kialakult rövid távú felfelé mutató trendben 6 százalékot emelkedett a nemesfém árfolyama.