BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nem fékez a Trump-hullámon szörfölő magyar cég

Másfél hónapja tart a lendületes 4iG-rali. A piac a Trump-találkozó óta árazza a katonai megrendeléseket.

Kedden délelőtt a 4iG vezette a BÉT-nyertesek listáját bő 6 százalékos felpattanással. Ráadásul a 350 milliós forgalmát csak az OTP és a Mol múlta felül ezekben az órákban. A hazai informatikai vállalat papírjai iránt az elmúlt másfél hónapban ugrott meg hatalmas mértékben az érdeklődés, sokan Donald Trumpot sejtik a háttérben. 

Donald Trumpra épül a spekuláció / Fotó: Róka László

Historikus szinteken jegyzik

Kedden délelőtt 1144 forintig is felszúrt a részvény, majd 1136 forint közelében mozgott a jegyzés. 

Karnyújtásnyira közelíti a kurzus a történelmi árfolyamcsúcsot jelentő 1184 forintos árfolyamszintet,

amit még 2019 nyarán ért el.

Jászai is ott volt a Trump-találkozón

A 4iG részvényei azt követően indultak el lendületesen felfelé, amikor kiderült, Orbán Viktor és Donald Trump decemberi találkozóján Szijjártó Péter mellett Elon Musk, Michael Waltz és a 4iG elnöke, Jászai Gellért is részt vett a megbeszéléseken. A 4iG földmegfigyelési műholdas képességek fejlesztésére irányuló HUSAT 1 programjának a bemutatása állt a tárgyalások fókuszában. A HUSAT program célkitűzése egy geostacionárius műhold, valamint egy nyolc földmegfigyelési műholdból álló konstelláció pályára állítása 2032-ig. A 4iG malmára hajthatja a vizet Donald Trump követelése, hogy a NATO tagországai GDP-jük 5 százalékát fordítsák védelmi célokra. 

 

Az elmúlt két hétben a Trump-hullám mellett az is felfelé hajtotta az árfolyamot, hogy a társaság folyamatosan vásárolja saját részvényeit. Emellett a pesti parketten uralkodó féktelen jókedv és a BUX sorozatos csúcsdöntései is segítik a magyar papírok emelkedését.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.