Kedden is folytatódott a pesti tőzsde menetelése a kedvező befektetői hangulatban. A BUX újabb 0,6 százalékos emelkedést követően 83 083 ponton zárt kedden, története során először megragadva a 83 ezer pont feletti tartományban.
A csúcsdöntésre ráadásul kiemelkedő, 27,3 milliárd forintos forgalom mellett került sor, utóbbi leginkább az OTP érdeme. A bankpapír bő 20,5 milliárd forint értékben cserélt gazdát, miközben az árfolyam 1,1 százalékkal, 23 200 forintra erősödött, szintén történelmi rekordot döntve. A VG-nek nyilatkozó elemzők szerint a részvényben még 10-30 százalékos tartalék lehet.
A blue chipek közül még a Magyar Telekom tett ki magáért, 0,9 százalékkal 1328 forintra drágulva. A Mol kurzusa szerény 0,1 százalékkal került feljebb, 2810 forintig, az egyedüliként lemaradó Richter jegyzése pedig 0,2 százalékkal 10 650 forintra süllyedt.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A parkett sztárpapírja a 4iG volt, ami nap közben 7 százalék feletti ralit is produkált, végül 5,6 százalékos emelkedéssel nyugtázta a napot. A BUX index leggyengébben teljesítő komponense az 1,7 százalékot zuhanó Graphisoft Park volt.
A forint hétfő délután induló erősödésének lendületet adott a vártnál magasabb decemberi inflációs adat, ami miatt a jegybankot további kamattartásra ösztönözheti, ami a tankönyv szerint támaszt nyújt a forintnak.
A hazai fizetőeszköz csaknem egy százalékot nyert a dollárral szemben, az euróhoz képest pedig 0,2 százalékot javított. Az amerikai pénzt 400,1 forinton, az eurót 411,9 forinton jegyezték nem sokkal a tőzsdezárást követően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.