Átlépte a lélektani 600 forintos szintet az Opus árfolyama. A részvény hónapok óta szárnyal, ám amióta januárban túlnőtt a 12 havi céláron, még meredekebb lett az emelkedés. Tartja magát az a vélekedés, hogy a papírt a saját részvények felhasználására vonatkozó spekulációk hajtják: vajon akvirálnak vagy bevonják?
Már tavaly ősszel is azon spekulált a piac, hogy vajon mit kezd a társaság a feltűnően nagy mennyiségű saját részvénnyel. Az egyik lehetőség, hogy a társaság a könyveiben tartja a részvényeket, s esetleg később újra értékesíti őket, hogy forrást vonjon be. Ebből
akár újabb akvizíciót is finanszírozhatnak.
Másik lehetőség, hogy a visszavásárolt részvényeket bevonják, ami a részvények további felértékelődésével kecsegtet.
Bár az Opus Global saját részvényeinek állománya már tavaly ősszel meghaladta az összes részvény 22 százalékát, a társaság közgyűlése a megszerezhető saját részvények arányát a mindenkori alaptőkéjének 25 százalékára növelte a korábbi 20 százalékos korlátról. Emellett tavaly novemberben új részvény-visszavásárlási program indult, melynek keretében összességében legfeljebb 1,3 milliárd forint ellenértékért vásárolhatnak saját részvényeket.
Az Equilor elemzője, Czibere Ákos, a BÉT piacfejlesztési programja keretében tartásra ajánlotta a papírt tavaly decemberben, 527 forintos célárral, 12 havi horizonton. Péntek délelőtt a kurzus közel 400 milliós forgalommal, 606 forintig szúrt fel, ami ötéves csúcs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.