A végére minden elromlott: 90 ezer pont alá bukott a BUX
Nem tudta megtartani csütörtöki csúcsát a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a hétvégére a 90 ezer pont alatti szinten ragadt, onnan indítja hétfőn a kereskedést. A BUX nem volt egyedül a gyengébb teljesítményével, mivel az egész napot kedvezőtlen hangulat jellemezte a nemzetközi piacokon is.

Pedig a vámtaktika nagymestere, Donald Trump most ezúttal megkímélte a befektetők idegeit, s nem zúdította haragját egyik szektorra vagy országra sem – bár ennek kijelentésével érdemes megvárni a nap végét. Mindenesetre a Nike és a FedEx gyenge gyorsjelentése és a vámokkal kapcsolatos negatív értékítéletével rossz üzenetet küldött a Fehér Ház számára.
A BUX egy ideig jól tartotta magát
A piacok hangulatán nagyot rontott a londoni Heathrow elektromos hálózatát érintő tűz, amelynek következtében vagy ezer pénteki járatot kellett törölni Európa egyik legnagyobb repülőterén.
Ez magával rántotta az érintett utazási szektor szereplőinek, valamint a légitársaságok részvényárfolyamát is.
Kevéssel a pesti tőzsde zárása előtt a Ryanair 1,8, a Wizz Air 3 százalékos mínuszban van, míg a legnagyobb utazásszervező, a TUI megúszta a napot 0,4 százalékos árfolyamveszteséggel.
Az viszont az érintett német tőzsdecégek számára kedvező, hogy Friedrich Merz kancellárjelölt át tudta vinni akaratát a német törvényhozáson, s elfogadták az óriási fiskális élénkítőcsomagot, amely utat nyit az infrastrukturális beruházások és a hadiipari kiadások növelése előtt.
A Mol török céggel szerződött olajkutatásra
Idehaza az OTP-nél a minden faluba ATM-et program költségeit méricskélik, a Mol pedig török partnerrel szerződött egy új 15 millió dolláros projektre, amit Ankarában jelentettek be. A Magyar Telekom eközben szorgosan vásárolgatta saját részvényeit a mai kereskedésben, s gyakorlatilag elköltötte az erre a célra szánt 1,7 milliárd forintját. Ezután már a kiszállók kerültek többségbe, az árfolyam esni kezdett.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A BÉT blue chipjei a következőképpen zárták a mai kereskedést:
- az OTP 0,08 százalékkal, 25 230 forintra,
- a Mol 0,76 százalékkal, 2886 forintra esett,
- a Richter Gedeon 0,09 százalékkal, 10 660 forintra drágult,
- a Magyar Telekom 1,59 százalékkal, 1732 forintra,
- míg a BUX-index 0,36 százalékkal 89 941,53 pontra esett.
Tőzsdezáráskor egy euróért 398,2, egy dollárért pedig 368,2 forintot kértek a bankközi devizapiacon. Előbbi mínusz 0,15 , utóbbi 0,26 százalékos napi változás.


