BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bitcoin: soha nem látott rekord az árfolyamban – ez Trumpnak köszönhető

Történelmi magasságba emelkedett a bitcoin ára: csütörtök hajnalban átlépte a 110 ezer dolláros lélektani határt. A kriptovaluta szárnyalását szakértők szerint Donald Trump kriptopárti nyilatkozatai, valamint az amerikai stratégiai kriptotartalék bejelentése is erősítette.

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Bitcoin
Lélektani határt lépett át a Bitcoin / Fotó: Camilo Freedman

A bitcoin új csúcsa 111 880 dollár.

Ezt hajnali két óra körül érte el, majd némileg gyengült, csütörtökön 7 órakor 111 288 dolláron jegyezték.

A szakértők szerint a kriptovaluta árfolyamának emelkedése több tényezőnek köszönhető. Donald Trump ígéretei fontos szerepet játszanak, így például az a nagyratörő terve, hogy az Egyesült Államokat globális kriptovaluta-központtá alakítja. Az amerikai elnök március 6-án rendeletet írt alá egy amerikai stratégiai kriptovaluta-tartalék létrehozásáról, amelynek az alapját a bitcoin és az ethereum képezi. 

A befektetők bitcoin iránti keresletét fokozza, hogy geopolitikai válságok idején gyakran potenciális „biztonságos menedéknek” tekintik, más kriptovalutákhoz hasonlóan.

Kriptoforradalom Amerikában: az új kriptotörvény csúcsra repítette a bitcoint

A bitcoin új történelmi csúcsra, 109 500 dollárra emelkedett, miután az amerikai szenátusban előrelépés történt a stabilcoinokat szabályozó törvényjavaslat kapcsán. A szabályozási tisztulásba vetett remények és a Trump-adminisztráció kriptobarát hozzáállása új lendületet adott a piacnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.