BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakadt az OTP és a Telekom, talpon maradt a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Felülteljesített a BUX az európai tőzsdeomlásban. A pesti parketten a blue chipek közül az OTP és a Telekom szakadt be. A forint is nagy ütést kapott, de zárásra talpra állt.

A pesti parketten is végigsöpört a péntek délutáni tőzsdevihar, melyet Donald Trump vámfenyegetései váltottak ki. Zárásra azonban visszakapaszkodott a BUX. A forintot is csúnyán megütötte a bal lábbal kelő amerikai elnök.

pesti parkett
A pesti parketten is végigsöpört a délutáni tőzsdevihar / Fotó: AFP

Lejtőre kerültek az európai tőzsdeindexek

Trump elnök péntek délután azzal fenyegetőzött, hogy június 1-jétől 50 százalékos vámot vet ki az Európai Unióból importált árukra, azzal érvelve, hogy a kereskedelmi tárgyalások a blokkal nem haladnak. A hírre közel 3 százalékos mínuszba zuhant a német DAX és a francia CAC index. Hasonló veszteséget szenvedett a régiós versenytárs lengyel WIG index.

Visszafogottabb volt a piaci reakció Londonban és a Budapesten.

A pesti tőzsde vezető indexe, a BUX bő másfél százalékot, míg a londoni FTSE szűk másfél százalékot csúszott a lejtőn. 

 

Trump a tengerentúli hangulatot is elrontotta

Az amerikai elnök az Apple számára is figyelmeztetést küldött, 25 százalékos vámmal fenyegetve a külföldi gyártású iPhone készülékeket. A hírre az Apple 2,5 százalékot esett. 

A széles piacot leképező S&P 500 közel 1 százalékot esett péntek délután. A technológiai fókuszú Nasdaq Composite bő 1 százalékos mínuszba csúszott, míg a klasszikus Dow Jones ipari átlag háromnegyed százalékkal került lejjebb.

A félelembarométerként használt Cboe volatilitási index 12 százalékot ugrott. 

Az amerikai kincstári hozamok csökkentek, ami arra utal, hogy veszik ezeket a menedékeszközöket. A kötvények hozama és árfolyama ugyanis ellentétesen mozog. 

Pesti parkett: visszapattant a BUX

Trump vámfenyegetésére a hazai blue chipek közül majd 5 százalékot zuhant az OTP. A meredek esés nem volt meglepő, hiszen a lakossági bank a „magyar papír”, amely reprezentáns eszköznek számít, adják, ha csökkentik a magyar kitettséget, s veszik, ha növelik. Ráadásul a bankpapír csütörtökön forgott utoljára osztalékszelvénnyel, így 

az osztalék kiárazódása is nyomta a kurzust.

A Telekom feleannyit esett délután, mint az OTP, míg a Mol és a Richter minimális mínusszal reagált.   

  • A BUX zárásra visszakapaszkodott a nyitás szintjére. Minimális mínusszal 95 426 ponton zárt. Ezzel felülteljesítő volt a pesti tőzsde vezető indexe, hiszen a német DAX bő 1 százalékos mínuszban zárta a napot. És a régiós versenytárs lengyel WIG index is szűk 1 százalékos mínuszban zárt.
  • Az OTP bő 3 százalékos mínusszal, 26 850 forinton zárt.
  • A Mol fél százalékos pluszban, 3112 forinton zárta a kereskedést.
  • A Richter árnyalatnyi pluszban, 10 310 forinton zárt.
  • A Magyar Telekom bő 2 százalékos mínuszban, 1730 forinton fejezte be a napot.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Megütötte a forintot Donald Trump

Látványos technikai képet eredményezett az amerikai elnök péntek délutáni bejelentése. Meredeken felszúrt az euró-forint jegyzése, s percek alatt áttörte az 50 napos mozgóátlagnál (403,59) feszülő ellenállási szintet. De a 200 napos mozgóátlag (403,93) egyelőre megfogta a forintgyengülést. 

A jegyzés délután visszatesztelte az áttört technikai szintet. 

Feljebb tekintve, 405-nél találunk fontosabb technikai megállót, amire érdemes figyelni a jövő héten, mert a Bollinger-szalagok beszűkültek, s ez nagyobb árfolyammozgások előjele a parkett tapasztalatai szerint. 

Míg lejjebb erősebb támasz a 400 forintos eurónál húzódó lélektani megálló. 

Tőzsdezáráskor 403,3 közelében mozgott az euró-forint. Ezzel ismét visszatért a kitörés előtti szűk sávba a kurzus.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.