BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ralizott a Mol, pattant a Telekom és nagyon erős a forint

Kedden kettészakadt a hazai blue chipek tábora. Ralizott a Mol és pattant a Telekom, de csúszott az OTP és szánkázott a Richter. Míg a forint rég nem látott erőt mutatott.

Kedden a BUX 0,19 százalékos emelkedéssel 96 708 ponton zárt. A pesti parkett vezető indexe felülteljesítő volt a közel háromnegyed százalékot csúszó német DAX indexhez képest, de alulmúlta a majd 2 százalékot ralizó régiós versenytárs lengyel WIG indexet.

pesti parkett
Vegyes képet mutatott a pesti parkett / Fotó: Shutterstock

Kizöldültek az amerikai tőzsdék

Az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező kedvező hírek nyomán zöldben nyitottak a tengerentúli tőzsdeindexek. A széles piacot leképező S&P 500 index negyed százalékos pluszba emelkedett. A technológiai fókuszú Nasdaq Composite 0,3 százalékos pluszba lendült. A klasszikus Dow Jones ipari átlag minimális pluszba kapaszkodott. Míg 

a kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő Russell 2000 index majd 1 százalékot ment.

Reggel a kínai részvények kisebb mínuszban zártak, míg az öreg kontinensen a Stoxx Europe 600 minimálisan emelkedett.

Pesti parkett: kettészakadt a blue chipek mezőnye

Lendületesen kezdték a hetet a hazai blue chipek, bár némelyik papír délutánra elfáradt: kettészakadt a mezőny.

  •  Az OTP közel 0,5 százalékot csúszva, 26 840 forinton zárta a napot.
  • A Mol majd 3 százalékot ralizva, 2918 forinton zárt.
  • A Richter közel másfél százalékot szánkázva, 10 060 forinton zárta a kereskedést.
  • A Magyar Telekom közel másfél százalékos pattanással, 1790 forinton fejezte be a napot.

 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

 

Két hónapja nem látott szinteken a forint

Kedden kora délután 400,65-ig süllyedt az euró-forint. Két hónapja nem láttunk ilyen erős forintot. Szerdán 

inflációs adatok adhatnak további iránymutatást a magyar devizának. 

Már a hétfői illikvid kereskedésben megindult a forint erősödése. Akkor még kitartott a rövid távú támasz, egy Fibonacci-szint 401,1-nél. A pünkösdi forinterősödés azért érdekes, mert kedden, a pesti kereskedési időben újabb erősödési hullám követte. Ennek során az euró-forint letörte a 401,1-es támaszt, s immár a 400 forintos euró került képbe. Igaz, a jegyzés már délután megkezdte a letört szint visszatesztjét, s 401 közelébe emelkedett azt euró-forint.

Tőzsdezáráskor 400,81 közelében mozgott az euró-forint.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.