Az S&P 500-as vállalatok már közel öt éve folyamatosan növelni tudták a bevételeiket. Úgy tűnik, ezúttal sem szakad meg ez a sorozat, a piaci várakozások szerint az amerikai index tagjai összesítve 4,2 százalékkal magasabb bevételt értek el az idei második negyedévben, mint egy évvel korábban. A nyereség ennél is nagyobb mértékben, 5,0 százalékkal nőtt a várakozások szerint. Ez arra utal, hogy bár minden bizonnyal folytatódik a profitbővülés, a mértéke mégis jelentősen lassul az első negyedéves 12,9 százalékról.
Az április elején bejelentett amerikai vámokat néhány nappal később felfüggesztették 90 napra, de a legtöbb ország esetében még most sem lehet tudni, hogy miként alakulnak a tarifák a határidő lejárta után. Így a vállalatok sem lehetnek biztosak abban, hogy hogyan kezeljék a helyzetet, és hosszabb távon mire is készüljenek. Viszont mivel a magasabb vámok helyett csak egy 10 százalékos általános vám lépett életbe áprilisban, némi hatással ez is lehet az eredményekre.
A FactSet felmérése szerint a második negyedévben 5,0 százalékos nyereségnövekedést érhettek el az S&P 500 index tagjai. Az első negyedév végén még 9,4 százalékra számítottak az elemzők, de a bejelentett vámok hatására visszafogták a várakozásaikat.
Az S&P 500 tizenegy szektora közül hatban várható a tavalyinál nagyobb profit.
A gyengébb növekedési várakozások ellenére a tőzsdék jól teljesítettek a második negyedévben. Az április eleji tőzsdei zuhanás után fokozatosan emelkedni tudott az S&P 500, visszaküzdötte magát a Trump-féle vámok bejelentése előtti szintre, majd új történelmi csúcsra emelkedett. Így most az index 12 hónapos előremutató P/E-rátája 22,2, ami meghaladja az ötéves átlagot (19,9) és a tízéves átlagot (18,4) is, valamint az első negyedév végi 20,2-es értéket is bőven felülmúlja.
Az index tehát drágának tűnik, így az előttünk álló gyorsjelentési időszak jelentősége is felértékelődik.
Könnyen elképzelhető, hogy a befektetők érzékenyen reagálnak majd egy-egy csalódást keltő eredményre, és nagyobb eséseket is láthatunk.
Mindazonáltal az év második felében még mindig erős teljesítményt várnak az elemzők, a harmadik és negyedik negyedévére 7,3 százalék, illetve 6,4 százalék profitnövekedés a konszenzus, de ez nagyban változhat annak függvényében, hogy végül milyen kereskedelmi megállapodásokkal zárul az amerikai vámokkal kapcsolatos bizonytalan helyzet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.