BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP, Mol: dupla céláremelés érkezett, az öröm mégsem lehet teljesen felhőtlen

A Goldman Sachs mellett egy lengyel brókerház is véleményt mondott a hazai blue chip részvényekről. Az OTP-ben kisebb, a Mol részvényeiben nagyobb tartalék maradhatott még a friss céláremelések alapján.

Új csúcsra ért csütörtök délelőtt a BUX index, melynek értéke először lépte át a 110 ezer pontos szintet. A hazai tőzsde vezető indexének emelkedése előtt lehet még további tér, amit a két legnagyobb blue chip részvényre érkezett friss céláremelés is megalapoz: az OTP és a Mol is magasabb árcédulát kapott csütörtökön.

OTP, Mol
Az OTP-ben kisebb, a Mol részvényeiben nagyobb tartalék maradhatott még a friss céláremelések alapján / Fotó: Kallus György  / Világgazdaság 

Átértékelte az OTP kilátásait a Goldman Sachs

Az OTP kilátásait a tengerentúlról javították, a Goldman Sachs állt elő 35 500 forintos árfolyam-várakozással. Az amerikai nagybank nyár elején még 31 ezer forintra taksálta a legnagyobb magyar hitelező papírjainak értékét. Frissített céláruk 3 százalékkal magasabb a szerdai záróárnál, ezzel együtt vételre ajánlják a bankpapírt.

A Bloomberg adatbázisában szereplő OTP-célárak átlaga 34 350 forint, ami bő 1 százalékkal van a jelenlegi szint felett. A legnagyobb magyar blue chip részvényt követő 17 befektetési szolgáltató közül 14 vételt, egy tartást, kettő pedig eladást javasol.

OTP részvény
Árfolyam: 39 310 HUF 0 / -0,76 %
Forgalom: 20 156 248 750 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A legoptimistább várakozással az Autonomous Research él, szerintük egészen 39 504 forintig ralizhat a kurzus. A legóvatosabb Erste szerint 28 ezer forintot érhet a bankrészvény.

Leminősítették a Molt

A Mol célárát Lengyelországban vizsgálták felül. A Santander Biuro Maklerskie ugyan mindössze 50 forinttal toldotta meg korábbi becslését, a 3300 forintos friss várakozás így is közel 14 százalékos felértékelődési lehetőséget jelent. Az ajánlását viszont rontotta a lengyel brókerház, amely szerint vétel helyett már csak tartásra javasolt az olajtársaság részvénye.

Az elemzői konszenzusban szereplő átlagos célár 3200 forint, ez 9,5 százalékos hozampotenciált jelent. A Molt követő 13 bankház közül nyolc vételi, három tartásra vonatkozó, kettő pedig eladási ajánlást tart érvényben.

MOL részvény
Árfolyam: 3 528 HUF 0 / +0,23 %
Forgalom: 5 041 720 188 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A leginkább derűlátó Wood & Company 3730 forintra várja az árfolyamot egyéves távlaton, a legpesszimistább BM Pekao szerint viszont 2628 forintig csúszhat vissza a kurzus.

Az OTP részvényei 58 százalékot raliztak, míg a Mol papírjai 7 százalékot emelkedtek az év eleje óta.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.