Európa és Hongkong eszközállomány alapján legnagyobb bankja, a HSBC nem változtat sajátrészvény-vásárlási programján, amire a következő három hónapban ugyanúgy hárommilliárd dollárt szán, mint a tavalyi év azonos időszakában, annak ellenére sem, hogy a bank nyeresége 29 százalékot zuhant.
A brit–hongkongi bank osztaléka is 10 amerikai cent marad részvényenként, ami megegyezik az előző negyedév kifizetéseivel. A HSBC július 25-én fejezte be korábbi hárommilliárd dolláros sajátrészvény-vásárlási programját, amit február és április között egy kétmilliárd dolláros program előzött meg – írja a South China Morning Post.
A bank adózás előtti nyeresége a második negyedévben 29 százalékos zuhanás után 6,33 milliárd dollár tett ki, amit részben a kamatmarzsok csökkenése, részben a kínai Bank of Communicationsben (BoCom) fennálló részesedésén elszenvedett vártnál nagyobb veszteség okozott. A kínai hitelező áprilisban kényszerült különleges részvénykibocsátásra a kínai kormány számára, ami a HSBC részesedését 19,03 százalékról 16 százalékra csökkentette.
Ezen a tranzakción a brit bank 2,1 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, szemben az 1,2-1,6 milliárd dollár közötti piaci várakozásokkal.
Az elemzői várakozások ennek megfelelően az elértnél nagyobb, 6,99 milliárd dolláros adózás előtti nyereséget valószínűsítettek. Féléves időtávon a cég adózás előtti nyeresége 26 százalékkal, 15,8 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, míg a nettó profit 30 százalékot esett és 11,5 milliárd dollár tett ki, ami részvényenként 65 centet jelent.
A HSBC máltai bankjáért nemrég az OTP is bejelentkezett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.