BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási német autóipari beszállító kerül a kínaiak kezébe, Magyarország is érintett

A német vállalat nemrég a fizetésképtelenség határára került, a tőzsdéről is távoznia kellett. A Leoni többségi tulajdona most egy kínai cég kezébe kerül, de az eddigi tulajdonos is megtart 49,9 százalékot.

Lezárta a Leoni nevű, főként autóipari kábelekkel foglalkozó német vállalat többségi részesedésének a megvásárlását a kínai Luxshare, miután megkapta az ehhez szükséges engedélyeket.

Leoni wants to sell cable division
A Leoni kínai segítséggel folytathatja / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A Leoni kis híján csődbe ment az elmúlt években

A német cég nehéz időszakon van túl, miután nem tudta 2022-ben eladni kábelrészlegét, így restrukturálásra és tőzsdei kivezetésére is sor került. Ekkor, 2023-ban szerezte meg az erősen eladósodott céget Stefan Pierer, a szintén anyagi gondokkal küzdő KTM korábbi vezérigazgatója, aki 49,9 százalékos részesedést azért megtart. A cégnek egyébként Hatvanban is van gyára, amely a legutóbbi elérhető adatok szerint mintegy 250 főt alkalmaz, a nettó árbevétele pedig 2023-ban 76 milliárd forint volt.

A sencseni Luxshare többek között számítógépekhez gyárt vezetékeket és más alkatrészeket, például az Apple számára is, így az e-mobilitás terén is fontos tapasztalatokkal segítheti a német cég munkáját – írja a Kronen Zeitung.

A tavaly szeptemberben bejelentett tranzakció keretében a Luxshare egyik leányvállalata, a TIME Interconnect, teljes egészében megszerzi a Leoni autóipari kábelrészlegét. Az ügylet alighanem a KTM-tulajdonos Pierer Industrie AG restrukturálásában is fontos szerepet játszik. Erre utal az is, hogy a héten óriási összegeket fizettek ki a hitelezőknek a KTM reorganizációja során.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.