BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Renault új fejezetet nyitott, de az áttörésre még várni kell

Végleg megszabadult béklyóitól a Renault azzal, hogy leírta a Nissannal kapcsolatos brutális veszteségeit. A francia autógyártó csoport forgalma a második fél évben az új modelleknek köszönhetően erősödhet, ám az év elején megfogalmazott profitcélokat már elfeledheti Francois Provost, a Renault új vezérigazgatója.

Szemre brutális, 11,2 milliárd eurós veszteséget szenvedett a Renault az első fél évben, a látszat azonban csal: a japán Nissannal kötött szövetség fellazítása miatt keletkezett döglött befektetéseit írta le most a francia autógyártó, eltakarítva a börtön elől Japánból Libanonba menekült vezére, Carlos Ghosn által hátrahagyott romhalmaz maradékait. Ez most egy 9,3 milliárd eurós leírásban öltött testet. 

Renault
Az elektromos Renault 5-össel nagyot dobhatnak /  Fotó: Nathan Laine

A Nissan miatti veszteség elkönyvelése nem újdonság, annak esedékességéről a Renault már hetekkel ezelőtt értesítette a befektetőket, talán ennek is köszönhető, hogy a csütörtök délelőtt közreadott féléves gyorsjelentésre csak 1,8 százalékos eséssel reagált a cég részvényárfolyama a párizsi tőzsdén. A társaság júliusban már éves terveinek átírására kényszerült, amit a megváltozott piaci környezettel indokolt, különösen a haszonjármű-üzletágának gyengébb kilátásai miatt kényszerült erre a lépésre. 

A Renault haszonkulcsán van mit reszelni

Ha a Nissanhoz fűződő leírástól eltekintünk, a Renault féléves adózott nyeresége 461 millió euróra jön ki, de ez is kevesebb, mint a harmada az egy évvel korábbinak. Ebben

  • a haszonjárművek apadó értékesítése,
  • az elektromos autókkal kapcsolatos költségek növekedése
  • és a piaci verseny erősödése

játszott elsősorban szerepet. A negatív hatások eredőjeként a csoport üzemi haszonkulcsa 6 százalékra süllyedt az egy évvel korábbi 8,1 százalékról, de Duncan Minto pénzügyi igazgató szerint a második fél évben 7,1 százalékig javulhatnak fel, akkorra ugyanis a belső égésű és a hibrid motorokat gyártó Horse divízió leválasztásával járó negatív hatás eltűnik a könyvekből. 

Renault Launches Updated Triber Model In Mumbai
A Renault Triber MPV-t a múlt héten mutatták be az indiai közönségnek / Fotó: NurPhoto via AFP

Ez azonban csak ahhoz lesz elég, hogy éves szinten elérjék a 6,5 százalékos üzemi marzsot a korábban jelzett 7 százalék helyett. Eközben a szabad készpénzállomány év végi szintjét Minto 1-1,5 milliárd dollárra becsülte a korábbi 2 milliárd euró helyett.

A Renault csoport féléves árbevétele 2,5 százalékkal, 27,59 milliárd euróra nőtt, ebben az új modellek piacra dobása segítette a franciákat. Összesen 1 169 773 gépjárművet adtak el, ez 1,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A márkák közti megoszlás a következő:

  • Renault – 808 413 darab (plusz 2,7 százalék), 
  • Dacia – 356 084 darab (mínusz 0,7 százalék), 
  • Alpine – 5015 darab (plusz 84,6 százalék)  

A csoport raktárkészlete egészséges szintre nőtt, s június végén 530 ezer autót számlált, ebből 416 ezer van kint a viszonteladóknál, 114 ezer pedig a gyári készlet.

A Luca de Meo távozásával a vezérigazgatói posztot megöröklő Francois Provost elismerte, hogy az év elején megfogalmazott célkitűzéseiket nem tudták megvalósítani, ugyanakkor azzal vigasztalta a részvényeseket, hogy a Renault csoport nyereségtermelő képessége még mindig megfelel az iparági átlagelvárásnak.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.