Az olajárakkal együtt lőtt ki a Mol árfolyama – erősödik a forint is hétfő reggel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz újabb amerikai csapások miatt továbbra sem tűnik reaálisnak a közel-keleti háború rendezése, a múlt heti esést követően a hét elején is pesszimisták a piacok. A technlógiai szektorban az új kínai MI-modell megjelenése is aggasztja a befektetőket. A hazai tőzsde korrigál a nagy esést követőe, a rajtot a Mol vette a legjobban a dráguló olajtól is támogatva. A forint kissé javított az euróval és a dollárral szemben.

A pesti tőzsde felfelé vette az irányt, a BUX index 0,6 százalékkal 141 770 pontra emelkedett a nyitást követően.
A vezető hazai részvények közül
- az OTP 0,6 százalékal 44 760 forintra drágult,
- a Mol árfolyama egy százalékkal 4208 forintig lőtt ki,
- a Richter papírjai 0,6 százalékkal 12 050 forintra emelkedtek,
- a Magyar Telekom kurzusa pedig 0,15 százalékkal 2 644 forinta araszolt feljebb.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint a múlt heti gyenge teljesítményt követően kisebb erősödéssel indított hétfőn a főbb devizákkal szemben.
Az euró jegyzése 0,1 százalékkal került lejjebb a tőzsdenyitásig, ami 362,5-es keresztárolyamot jelent.
A dollárhoz képest 0,1 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz, a zöldhasút így 317 forinton váltották cikkünk írásakor.
A régiós devizákhoz képest minimális javulás látszik, a cseh korona és a lengyel zloty is 0,05 százalékkal kerül kevesebbe.
A hazai fizetőeszköz előző heti gyengülése mögött a rossz nemzetközi hangulat mellett az energiaárak emelkedése állt leginkább, amely a a külső egyensúlyi pozíció romlásán keresztül gyakorol negatív hatást.
Az olaj- és gázárak alakulása továbbra is meghatározó lehet, csakúgy, mint at ezeket leginkább alakító amerikai-iráni háború. A befektetők emellett a jegybank keddi kamatdöntésére várhatnak, a borítékolható 25 bázispontos kamatvágs mellett Varga Mihályék üzenete is meghatározó lehet a piac számára.
Az olajárak a közel-keleti konfliktus elmélyülése miatt továbbra is emelkedéő pályán mozognak, a Brent jegyzése hétfő reggel három dollárral ugrott, megközelítve a 91 dollárt hordónként, míg a WTI árfolyama 2,6 százalékkal 84,5 dollár fölé drágult.



